Június 26-29. között került megrendezésre a XVII. Falunap Marcelházán. Az első napon este retro diszkó volt DJ Sipivel. A másnap Sepsibükszád fúvószenekarának zenés ébresztőjével kezdődött, majd a főzőverseny megnyitására került sor. A gazdag gyerekprogramban volt futóverseny, lövészverseny, íjászat, falfestés, kézműves foglakozások. Kora délután került sor a kultúrház színpadán az ünnepélyes megnyitóra, melyet Varga Ervin polgármester (MKP-Most-Híd) tartott. A megnyitót követően a Szent Imre Herceg Borlovagrend borlovag avatására került sor. A kultúrműsorban a helyi óvodások, iskolások, művészeti alapiskola növendékei, a helyi és vendég hagyományőrző csoportok, valamint a nyugdíjasklubok szerepeltek. A sort a Felvidéki Rockszínház jubileumi koncertje és Dobrády Ákos sztárvendég Magyarországról zárta. Az éjszaki utcabálon a talpalávalót a Dimenzió zenekar biztosította. A falunapi rendezvényen részt vett a Magyar Közösség Pártja Marcelházi Helyi Szervezete Pálinkás Péter elnök, helyi önkormányzati képviselő vezetésével, valamint a falunapi rendezvényt meglátogatta Gyarmati Tihamér járási elnök, megyei képviselő és Finta Gergely, a Karvai Helyi Szervezet tagja is. A falunap harmadik napján a Millenniumi parkban székelykaput avattak, mely a „Nyitott kapu Európa felé” nevet viseli. A falunap szervezője Marcelháza Község Önkormányzata volt.