A Magyar Közösség Pártja felemás érzésekkel fogadja a közoktatási törvény módosításáról szóló szavazás eredményét.

Ismét beigazolódott, hogy a kormány arroganciája nem ismer határokat, hiszen társadalmi és szakmai szempontból gyakorlatilag semmi sem indokolta az iskolaigazgató-választás módjának megváltoztatását, ráadásul az oktatásügyben az 1989-es átalakulást követő egyik legjelentősebb vívmány eltörlését, valamint az önkormányzatiság megcsúfolását eredményezte a törvényhozók döntése.

Jelzésértékű az is, hogy az ellenzéki javaslatok közül csupán olyan előterjesztések elfogadására volt lehetőség, amelyek politikai szempontból a kormánypárti kármentés kategóriájába tartoznak, a szakmailag indokolt módosítások azonban nem kaptak támogatást.

Így a kisiskolák körül kialakult helyzet kapcsán ugyan örömünket fejezzük ki, hogy idén szeptembertől még nem csap le rájuk Damoklész kardja, de sajnálattal állapítjuk meg, hogy a törvény új szövegezése mindössze a probléma elodázását jelenti, hiszen a voltaképpeni megoldás a 2013 decemberében elfogadott módosítás hatályon kívül helyezése lett volna. A köztes végkifejlet egy kiskapu ugyan, de csupán abban az esetben jelenthet menekvést, ha a jövő évi választások után kisebbségbarát kormány veszi át az ország irányítását, egyébként csak kétes győzelemnek tekinthető.
Ugyancsak sajnálkozásunkat fejezzük ki annak kapcsán, hogy középiskoláink ügyében sem történt érdemi változás, hiszen csak néhány vegyes igazgatású intézmény esetében csökkentheti a fenntartó a minimális osztálylétszámokat.

A. Szabó László,
az MKP oktatási és kulturális alelnöke