Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője a hét elején első strasbourgi látógatócsoportját fogadta az Európai Parlament épületében.

A tanulmányi kirándulás 55 résztvevője Pozsonyból autóbusszal utazott Strasbourgba, ahol két napot töltöttek. Megtekintették a festői szépségű elzászi várost, melynek karácsony előtt a feldíszített városban különleges ünnepi hangulata van. Az Európai Parlamentben hat órát töltöttek a résztvevők, ahol előadást hallgattak meg az Európai Parlament működéséről, és beszélgetést folytattak Berényi József MKP-elnökkel és Csáky Pál EP-képviselővel. A résztvevők főleg az ukrajnai konfliktus és az EU kisebbségpolitikája érdekelte. Csáky Pál beszámolt a kisebbségi intergroup megalakulásáról, azaz olyan hivatalos szakmai bizottságok létrehozataláról, amely többek között az őshonos kisebbségek jogaival foglalkozik majd.Ennek a szakbizottságnak jogában áll majd meghallgatásokat szervezni, dokumentumokat kidolgozni és hivatalos javaslatokat tenni az Európai Unió szerveinek.

A tanulmányúton készült videó itt tekinthető meg.

Csáky Pál jövőre több brüsszeli, illetve strasbourgi tanulmányutat tervez, melyek résztvevőinek döntő többségét pályázat útján választják ki. Az MKP képviselője decemberben erre a célra két pályázatot is kiírt, amelyek megtekinthetők honlapján (www.csakypal.eu) és közösségi oldalán is (www.facebook.com/csakypal) olvashatók. (ON)

[pe2-image src="http://lh6.ggpht.com/-MZqO-L_HZfU/VO21_7xxRJI/AAAAAAAAIFs/Y6BlILf5ayc/s…" href="https://picasaweb.google.com/103442739634430274459/TanulmanyutonCsakyPa…" caption="" type="image" alt="strassbourg00255.jpg" pe2_single_image_size="h150" ] [pe2-image src="http://lh4.ggpht.com/-sAhLd9xcX7c/VO217g24VFI/AAAAAAAAIE4/79IAyL70qjM/s…" href="https://picasaweb.google.com/103442739634430274459/TanulmanyutonCsakyPa…" caption="" type="image" alt="strassbourg00319.jpg" pe2_single_image_size="h150" ] [pe2-image src="http://lh4.ggpht.com/-5zIWpTuWS8Q/VO21-6trcdI/AAAAAAAAIFk/xTg6sE3tdfg/s…" href="https://picasaweb.google.com/103442739634430274459/TanulmanyutonCsakyPa…" caption="" type="image" alt="strassbourg00329.jpg" pe2_single_image_size="h150" ]


További fotók a Képgalériánkban.