Berényi Józseffel, az MKP országos elnökével beszélgettünk

Azt mondja, az MKP úgy készül a parlamenti választásokra, hogy kormányváltásra kerülhessen sor. Az utóbbi hónapok releváns közvélemény-kutatásai sorra parlamentbe mérik a pártot. Berényi Józseffel beszélgettünk listaállításról, ellenzéki együttműködésről, önkormányzatiságról, a déli régiók fejlődési lehetőségeiről.

Az Állami Számvevőszék elnökének megválasztása után úgy fogalmazott, Robert Fico azt csinál a mai ellenzékkel, amit csak akar. Van egyáltalán még parlamenti ellenzék ebben az országban?
– A parlamenti ellenzék kölcsönös rivalizálása és kicsinyessége miatt Robert Fico és a Smer azt tehet ellenzékével, amit csak akar. A KDH-val a miniszterelnök már elbánt. Korábban az alkotmánymódosítás során bár együttműködtek, a Váhostav-ügy kapcsán mégis gond nélkül javaslatot tettek Ján Figeľ parlamenti alelnök visszahívására. A Most-Hídnak korábban felajánlották a kisebbségi kormánybiztosi posztot, ám kudarcot vallottak. Mégis a jelenlegi parlamenti ellenzék egy része miatt a 2016-os választásnak jelenleg az a kérdése, ki lesz a Smer koalíciós partnere. Jelölt több is akad!

Milyen lehetőségei vannak az MKP-nak ilyen helyzetben?
– Az MKP úgy készül a választásokra, hogy kormányváltásra kerülhessen sor. Erre készülünk és nem másra.

A Focus, a Polis és korábban az MVK is parlamentben mérte az MKP-t, 5–5,5 % körüli támogatottsággal. Meglesz a magyar parlamenti képviselet?
– Azon vagyunk, hogy meglegyen, de ez nem csak rajtunk múlik. Az mindenesetre bizakodással tölthet el, hogy az összes mérvadó közvéleménykutató intézmény az 5 %-os parlamenti bejutási küszöb fölött mér bennünket.

Hosszú út áll még előttünk az elkövetkező hónapokban, és sok munkára van szükség közösségünkért.

A járási konferenciák lezajlása után már ismert a listavezetők személye az egyes magyarlakta járásokból. Elégedett az eredménnyel?
– Nagyjából igen, bár erre igazából csak a jövő márciusi parlamenti választások után kapunk érdemi választ.

Mikor válik ismertté a választási lista és mi jellemzi majd?
– Várhatóan ősszel hozzuk nyilvánosságra a teljes listát. A járási konferenciáink viszont már az összes magyarlakta járásban lezajlottak. Ismertek a listavezetők is. Ami látható, hogy az MKP tapasztalt és új arcok egyvelegével vág neki a választásoknak. Az első tízben több új személy is szerepelni fog, köztük párton kívüliek és a Via Nova jelöltjei is. Érdekes lesz majd megnézni az átlagéletkort, és a tapasztalt, valamint új jelöltek arányát.

Az elemzők szerint az MKP parlamentbe jutásával csökken a Smer-rel való kettős koalíció lehetősége, és növekszik a kormányváltás esélye. Kiket tart elfogadható partnernek az együttműködésre és kiket nem?
– Az MKP tisztában van a magyarlakta régiók helyzetével és ismeri a megoldást a problémák megoldására. Erről szól önkormányzati koncepciónk is, mellyel járjuk az országot, hogy minél több emberrel megismertethessük. Mintegy 50 településen voltunk idáig, és nem állunk le nyáron sem.
Közösségünk, de Szlovákia érdeke is az, hogy a magyar érdekképviselet minél erősebb legyen a szlovák törvényhozásban, hogy javítani tudjunk a mai állapotokon. Mint említettem, az MKP a kormányváltásban érdekelt és készek vagyunk együttműködni a jobbközép pártokkal annak érdekében, hogy valós alternatívát jelentsünk a jelenlegi kormányzattal szemben.

Az elmúlt hónapok egyik vezető közéleti híre a magyar érdekképviselet együttműködéséről szóló tárgyalás elutasítása volt a vegyespárt részéről. Mi erről a véleménye?
– Mi nyitottak voltunk a tárgyalásra, készen álltunk és állunk az egyeztetésre bármikor. Az összefogás a leghatékonyabb módja annak, hogy kormányváltásra kerüljön sor, illetve, hogy ellenzéki erőként megakadályozzuk a Smer-kormány részéről tapasztalható hatalmi visszaéléseket.

Ugyanúgy nem sikerült közös magyar álláspontot kialakítani az MKP oktatásügyi alelnöke, A. Szabó László által kezdeményezett, a magyar iskola és az anyanyelvi oktatás megerősítése és fejlesztése érdekében elkészült ún. oktatási minimumhoz sem. A hétből csak hat szervezet írta alá a dokumentumot, a magyar szavazatokkal parlamentben ülő párt nem. Mi ennek az oka és Ön szerint kinek jó a külön utas politizálás?
– Oktatásügyi alelnökünk mindent megtett azért, hogy összefogást érjen el. Sajnos, a vegyespárt kibújt az együttműködés alól. Döntésük politikai szűklátókörűség. A magyar közösség látja kárát annak, ha külön utakon próbálunk megoldani olyan problémákat, melyekkel szemben együtt hatékonyabbak lehetnénk. A magyar iskolákat jelentős veszély fenyegeti. Erre rá tudtam mutatni a június 7-i TA 3-as vitaműsorban is. Fontos lenne, hogy ne csak mi, a jelenleg parlamenten kívüli MKP nyissa meg ezeket a témákat a szlovák televízióban, de egyelőre mások erre nem vállalkoztak.

Alispánként milyen újdonságokról tud beszámolni Nagyszombat megyéből?
– Örömmel jelenthetem be, hogy három településen megkezdődött a másodrendű főút teljes felújítása európai uniós és megyei költségvetésből. A munkálatok júliuis elején várhatóan be is fejeződnek. Amennyiben további források, pénzek állnak majd rendelkezésre, folytatjuk a többi úttal is.

Május közepén Görögországban az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) kongresszusán határozatot fogadtak el a felvidéki és az erdélyi magyarok önkormányzási törekvéseinek támogatására. Miről szól ez a támogatás?
– Nagyon fontos számunkra, hogy az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) támogatja önkormányzati törekvéseinket. Az elfogadott közös határozat többek között sürgeti a szlovák kormánynál a magyar közösségek igényeinek igazságos kezelését. A témával az európai fórumokon továbbra is foglalkozunk. A cél, hogy elérjük saját ügyenik önálló igazgatását.

Említette, hogy 50 településen már bemutatták a szlovákiai magyarság megmaradásának és gyarapodásának intézményi rendszereiről szóló dokumentumot. Milyenek az eddigi visszajelzések?
– A Beszéljük meg! programsorozatunk témája önkormányzati koncepciónk bemutatása. Elmondhatom, hogy nyitott, érdeklődő polgárokkal találkozunk országszerte, akik fontosnak tartják, hogy megismerjék céljaink lényegét. A tervezet (szerk. megj. mely az MKP honlapján is elérhető) arról szól, hogy szülőföldünkön megélhetést, munkát és lehetőségeket teremtsünk, és hogy jövőképünkről, a beruházásokról, fejlesztésekről, a befizetett adóink elköltéséről mi magunk dönthessünk.

KT (Megjelent a Hírvivő 2015. májusi számában)