Egyes régiókból olyan információk láttak napvilágot, miszerint a helyi államigazgatás oktatásért felelős képviselői nyomást gyakoroltak néhány polgármesterre illetve iskolaigazgatóra, hogy − mivel kevés tanulóval rendelkeznek − tegyenek lépéseket a magyar és a szlovák tanítási nyelvű iskolák összevonására.

Szeretnénk nyomatékosan felhívni minden érintett figyelmét, hogy a közoktatási törvény minimális osztálylétszámokra vonatkozó rendelkezése jelen állás szerint csupán 2015. szeptember 1-jén lép hatályba, így addig azt nem kell és nem is lehet alkalmazni. Ugyancsak fontos megemlíteni, hogy a szóban forgó törvény módosítását ismét napirendre tűzte a parlament, így a végszavazás kimenetele és a jogszabály szövegének végső formája is egyelőre bizonytalan. Ráadásul azt is tudatosítani kell, hogy különböző tanítási nyelvű iskolák összevonása egyáltalán nem oldja meg az adott problémát, hiszen attól még az egyes osztályok létszáma nem fog emelkedni.

Kérjük ezért a polgármestereket és az oktatási intézmények vezetőit, hogy ne engedjenek a megfélemlítésnek, ne hozzanak elhamarkodottan visszafordíthatatlan döntéseket, és a további fejlemények ügyében várják meg a szeptemberi tanévkezdést és − amennyiben a rendelkezés nem módosul − a törvény hatályba lépését.

A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke