A többéves hagyományt követve a Nagymegyeri Nyugdíjasok Egyesülete és a helyi Nyugdíjas Klub május 5-én idén is megrendezte a nyugdíjasok regionális találkozóját. A helyi idősebb korúakon kívül a környező települések nyugdíjas szervezetei is szép számmal képviseltették magukat, összesen mintegy kétszázan vettek részt a rendezvényen. Meghívott vendégként Berényi József, a Nagyszombati Önkormányzati Kerület alelnöke is üdvözölte a jelenlevőket. Köszöntőjében elmondta, jónak tartaná, a néhány nappal korábbi anyák napjához hasonlóan évente megtartanánk a nagyszülők napját is. A nagyszülők gyakran erőn felül vállalnak szerepet a legkisebb családtagok gondozásában, rájuk minden körülmények között számítani lehet. Az idősebb generációnak nem csupán az unokák nevelésében vállaltak miatt jár tisztelet, hanem elsősorban a társadalomban betöltött szerepük miatt. Élettapasztalatuk, bölcsességük révén rájuk hárul a feladat, hogy a mindenkori erkölcsi-etikai határokat kijelöljék, a azokat a fiatalokkal betartatni igyekezzenek.

A polgármesteri köszöntő után a City Dance Club táncosai és a helyi nótázók következtek. A vacsorát követő mulatságon pedig a korosodó hölgyek és urak fiatalokat megszégyenítő energiával ropták a táncot.

Az MKP sajtóosztálya