Berényi József március 30-án a TA3 hírtelevízió stúdióvendégeként is értékelte a köztársaságielnök-választás eredményét, Andrej Kiska megválasztását, illetve Robert Fico vereségét.

A Magyar Közösség Pártjának elnöke legelőbb gratulált Andrej Kiskának köztársasági elnökké történő megválasztásához. Egyetértett az előtte megszólaló J. Horsky politológussal, hogy a magyar választók egyfajta „biankó csekket” állítottak ki Kiska részére, ám ez nem jelenti azt, hogy nem lehet jó államfője az országnak.

Berényi József Robert Fico egyértelmű elutasításában látja annak az okátt, hogy Kiska éppen a magyarok által lakott járásokban dominált leginkább Robert fico felett. A választók emlékeznek Robert Fico első kormányzására Ján Slotával, de a második kormányzásban is voltak olyan megnyilvánulásai, amelyek negatívan hatottak az itt élő magyarok életére. Ide tarozik Malina Hedvig ügye, a kisebbségi kultúra csökkenő támogatása, de az állampolgársági kérdés is.

"Inkább Robert Fico veresége, mint Andrej Kiska győzelme" az elnökválasztás eredménye - mondta Berényi József. Emlékeztetett arra, hogy a választások második fordulója előtt az MKP egyértelműen elutasította Robert Fico támogatását, Andrej Kiskát illetően pedig választók szabad döntésére hagyatkozott. Nem lehet ugyanis megfeledkezni arról, hogy két évtized 110 ezerrel csökkent a magyarok száma, ezért változásokra van szükségünk az itt élő kisebbségek létének pénzügyi, intézményrendszeri és jogi biztosítása terén is. Várták, hogy Andrej Kiska ezzel kapcsolatban is véleményt mond, de talán nem akarta, hogy a "magyar kártya" a kampány részese legyen. Érdekes, hogy éppen Andrej Kiska volt az egyetlen jelölt az első fordulóban számottevő szavazatot szerzettek között, akinek egyáltalán nem volt magyar nyelvű óriásplakátja.  Minden bizonnyal a magyarokat érintő kérdésekről Andrej Kiskának elnökként hamarosan állást kell mjd foglalnia.

Az MKP Bárdos Gyula indításával jó és sikeres lépést tett, a magyar közösség számára fontos kérdéseket sikerült bevinni a közéletbe, a rá leadott csaknem 100 ezer szavazat is ezt igazolja. (on)