A Most-Híd mai sajtótájékoztatóján Bugár Béla a Smer-rel való üzleteléssel vádolta meg az MKP-t.
Ez arról tanúskodik, hogy Bugárnak egyre erősödik az MKP-fóbiája, lassan már a rossz időjárás mögött is bennünket lát. Bugár Béla képtelen vádakkal próbálja elvonni a figyelmet a Most-Híd belső problémáiról, mert a Népi Platform jelöltjének veresége és Andrej Hrnčiar távozása miatt a párt újabb válságba jutott.

A választások előtt kiadott nyilatkozatunkban világosan kinyilvánítottuk, hogy nem támogatjuk Robert Ficót, és mivel Andrej Kiska a kisebbségi kérdésekben túlságosan tartózkodó volt, az ő választását a szavazókra bíztuk. Ez a realitás, a többi csak Bugár kitalálása.

A Nyitra megyét illetően felhozott vádjaival kapcsolatban elmondhatom, hogy ebben a megyében 15 képviselőnk van, akik csak olyan tisztségeket kaptak, amelyek létszámuknál fogva megillették őket. Ez azt jelenti, két bizottsági elnöki tisztséget, amit a Smer-en kívül a KDH is jóváhagyott, hiszen ez a koalíció irányítja a megyét.

Ami az Alsószeli Idősek Otthona anyagi támogatását illeti, megerősítem, hogy adminisztratív hiba következtében 2013-ban hét ilyen intézmény nem nyújtotta be időre kérelmét a törvény által garantált támogatásra. Köztük volt az alsószeli otthon is. Az említett hét intézménynek a kormány tartalékalapjából folyósította a támogatást a múlt év végén, még azelőtt, hogy Fico bejelentette volna indulását az elnökválasztáson. Ennek a két dolognak tehát semmi köze sincs egymáshoz.

Egyébként a Bugár Béla tulajdonában lévő nagyszarvai hospic hosszú évek óta súlyos százezer eurós támogatást kap a Nagyszombati Kerületi Önkormányzattól, amelyet szintén a Smer jelöltje vezet 2005 óta. Felmerül a kérdés, milyen egyezség van Bugár Béla és a Smer között, ha az ő intézménye Nagyszombat megyétől és a Fico-kormánytól is kap támogatást.

Az MKP felszólítja Bugár Bélát, hogy a Most-Híd támogassa meg Rudolf Bauer kassai főpolgármester jelölését, aki mögé széles jobboldali koalíció sorakozott fel, kivéve a Most-Hidat. Ha ezt nem teszik, tanúságát adják annak, hogy háttérben a helyhatósági választásokkal kapcsolatban egyezkednek a Smer-rel.

Berényi József, az MKP elnöke