Március 23-án tartotta évzáró, küldöttállító, valamint jelölő taggyűlését az MKP Érsekújvári Helyi Szervezete, melyet Nagy Péter, a szervezet elnöke nyitott meg. Vendégként köszöntötte Farkas Ivánt, az MKP országos alelnökét, valamint Dobai Tibor járási alelnököt. Ezt követően részletesen beszámolt a helyi szervezet elmúlt időszakban kifejtett tevékenységéről, majd elemezte a helyi önkormányzati választások eredményeit. Az évzáró taggyűlésen Farkas Iván beszámolt a tagságnak az aktuális politikai helyzetről, valamint a kerületi önkormányzatban kifejtett munkáról és a jövőben ránk váró legfontosabb feladatokról. Az ülésen megválasztották a járási konferencia küldötteit, akik a konferencián a szervezetet képviselik majd, és javaslatokat tettek a parlamenti képviselőjelöltek személyére is. A vita után a taggyűlés az elnök zárszavával ért véget.

Évzáró taggyűlés Tardoskedden

Március 24-én tartotta évzáró, küldöttállító, valamint jelölő taggyűlését az MKP Tardoskeddi Helyi Szervezete, melyet Dózsa Roland, a szervezet elnöke nyitott meg. Vendégként köszöntötte Farkas Ivánt, az MKP országos alelnökét, Nagy Tibort és Farkas Tibort, a járási elnökség tagjait. Ezt követően beszámolt a helyi szervezet elmúlt időszakban kifejtett tevékenységéről, értékelte a helyi önkormányzati választások eredményeit. Az évzáró taggyűlés vendégei beszámoltak a tagságnak az aktuális politikai helyzetről, valamint a kerületi önkormányzatban kifejtett munkáról és a jövőben ránk váró legfontosabb feladatokról. Az ülésen megválasztották a járási konferencia küldötteit, akik a konferencián a szervezetet képviselik majd, és javaslatokat tettek a parlamenti képviselőjelöltek személyére is. A tartalmas vita és a zárszó után az est kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Bolya Szabolcs