Hétfőn délután Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén, az egyperces felszólalások programpont keretében Csáky Pál, az MKP képviselője a történelmi európai kisebbségi közösségek jogaira való fokozott odafigyelésre szólította fel az Európai Parlamentet. „Szlovákiából jövök" – kezdte felszólalását Csáky, „amely ország sajnos ismét negatív rekordot döntött az európai parlamenti választások során, s az ottani magyar közösséget képviselem, amely az ország lakosságának tíz százalékát teszi ki. Szlovákia két reformkormányában voltam miniszterelnök-helyettes, amikor többek közt az ország sikeres európai integrációjáért is felelős voltam. Minden elemző egyetért abban, hogy a szlovákiai magyar szavazók támogatása nélkül nem lett volna sikeres Szlovákia EU-tagságáról tartott népszavazás 2003-ban, és nem lett volna sikeres az integráció folyamata sem" – hangsúlyozta a képviselő. „2008-ban pedig, amikor Szlovákiában megakadt a Lisszaboni Szerződés ratifikálása, megint csak pártom – a szlovákiai Magyar Közösség Pártja, amely akkoriban ellenzéki párt volt – segített megszavazni a dokumentumot. Mi tehát egy európai közösség vagyunk, s eme argumentumokkal a hátam mögött joggal kérhetem Önöktől, hogy az eddigieknél jobban figyeljünk oda az őshonos, történelmi kisebbségi közösségek helyzetére is. Azt kérem Önöktől, kedves kollégák, hogy legyenek nyitottak azon kérések iránt, amelyeket én és hasonlósorsban élő kollégáim megteszünk majd az elkövetkezendő öt évben. Hiszem, hogy ha az Európai Parlament kellő empátiával fog viseltetni eme kérelmek iránt is, a mi közös Európánk lesz erősebb és hitelesebb ezáltal" – hangsúlyozta Csáky angol nyelvű felszólalásában.

IFrame