Még fel sem ocsúdtunk a szilveszteri mámorból, máris világossá vált, hogy a SMER megkezdte választási kampányát a 2016-os parlamenti megmérettetésre. A kormányfő és pénzügyminisztere az esztendő második napján bejelentette: tavaly az állam jobban gazdálkodott, mint tervezte, ugyanis az államháztartás hiánya 400 millió euróval alacsonyabb lett a tervezettnél.

Mennyivel nagyobb lenne az örömünk, ha ennek az összegnek egy jelentős részét az ország régiói közti gazdasági, szociális, infrastrukturális különbségek csökkentésére használta volna fel a kormány, Jobban örültünk volna, ha munkahelyteremtéssel növelni tudtuk volna a foglalkoztatást régióinkban, vagy ha a pénz egy részét a déli közúthálózat fejlesztésére költötték volna. Szívesen vettük volna, ha az egészségügy is többet kaphatott volna a pénzből, hiszen a daganatos megbetegedések terén a komáromi járás sajnos országelső. Elkelt volna egy kis plusz pénz a kisebbségi kultúra erőteljesebb támogatására is. Mi, az ország déli részén élők joggal gondolhatjuk, hogy a közteherviselésben egyenrangúak vagyunk, viszont a javak elosztásában távolról sem. Vannak persze olyan dolgok is, amelyek megoldásához csupán kis jóakarat, megértés és empátia kellene. Az ígéretek ellenére kisebbségi kormánybiztosunk még mindig nincs, a nemzetiségi tanács összetétele figyelmen kívül hagyja az egyes nemzetiségek lélekszámát. A kétnyelvű vasúti helységnévtáblák kérdésében semmi előrelépés nem történt, senki sem foglalkozik a szeptember elsejei tanévkezdés alapiskolákat érintő égető problémájával. A kettős állampolgársággal kapcsolatos tétlenség pedig egyenesen aggályos. Sajnos az utóbbi években úgy éreztük, hogy a kormány, bár ezt ígérte, nem sokat tett annak érdekében, hogy az ország déli részén élők biztonságérzete erősödjön. Úgy látszik, ez az ígéret nem nekünk, felvidéki magyaroknak szólt.

A teljesség igénye nélkül felvázolt problémáink megoldása sajnos továbbra is bizonytalan. Be kell végre látnunk, hogy senki másra, csak önmagunkra számíthatunk. A Magyar Közösség Pártja ez évi legfontosabb feladata a 2016-os parlamenti választásokra való felkészülés. Olyan választási program előkészítése, amely meggyőzi az ország déli részén élőket, hogy programunk róluk, az ő érdekeik érvényesítéséről szól. Olyan hiteles képviselőjelöltek állítására törekszünk, akik nem csak szakmailag felkészültek, hanem elszántak végigküzdeni harcukat az érdekérvényesítés göröngyös útjain is. Hatékony kampánnyal szeretnénk meggyőzni választópolgárainkat, hogy a változás és változtatás lehetősége az ő kezükben van. Jó lenne, ha megszívlelnénk Kiska köztársasági elnök újévi köszöntőjének néhány gondolatát: "az embereknek nem szabad lebecsülniük saját lehetőségeiket és az összefogás erejét... semmi sem végleges, csak amibe belenyugszunk" Ne nyugodjunk bele sorsunkba, közösen sikerülhet a változtatás.
Boldog új évet mindenkinek!

Szigeti László, az MKP OT elnöke

Megjelent az Új Szó Lövészárok. c. rovatában is.