Egy mozdonyfütty jelezte, hogy vonat érkezett a kéméndi vasútállomásra csütörtökön 16.00-kor. A vonaton ülő utasok ekkor még csak azt láthatták, hogy megérkeztek Kamenín községbe. Néhány perccel később viszont már a település magyar nevét is olvashatták, a vasútállomással szemben. A Kéménd táblát Farkas Iván, az MKP országos alelnöke, Szigeti László, az MKP OT elnöke, valamint a helyi szervezet elnöke Jarábek Zoltán erősítette fel. A magyar nyelvű helységnévtáblát magánterületen helyezték el. Az esős, hideg időjárás ellenére több falubeli is megjelent a tábla állításánál. Ez is azt bizonyítja, hogy a helybelieknek fontos, hogy a település szlovák megnevezése mellett a magyar is szerepeljen, s a kétnyelvűségnek itt is természetesnek kellene lennie. A résztvevők a táblaállítást követően elénekelték a magyar himnuszt.

A Lévai járásban tegnaptól Ipolyságon, Oroszkán és Besén is jelzi magyar felirat a település nevét.
Mint ismeretes, a Szlovák Államvasutak eddig elutasította több tucat felvidéki magyar polgármester kérvényét, hogy a vasútállomásokon hivatalosan helyezzenek ki kétnyelvű feliratokat, így az MKP célja továbbra is az, hogy néhány hónapon belül maga a vasúttársaság függessze majd ki a magyar megnevezéseket. (SzID)