Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége „Alapvető jogok: kihívások és eredmények 2013-ban" címmel mutatta be 2013-as éves jelentését szeptember 4-én Brüsszelben, az Európai Parlament Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE), amelynek Csáky Pál EP-képviselő is a tagja.

Az éves jelentés bemutatását képviselői vita is követte, melynek keretében Sógor Csaba erdélyi és Csáky Pál felvidéki EP-képviselők rámutattak a jelenlegi európai uniós alapjogvédelmi keret kibővítésének szükségességére.

Sógor szerint az ügynökség feladata, hogy támogatást nyújtson az intézményeknek és a tagállamoknak az alapjogok tiszteletben tartásához, illetve, hogy az erről szóló adatokat begyűjtse. Felszólalásában elmondta, meghökkentőnek tartja, hogy az ügynökség éves jelentése teljesen mellőzi a hagyományos nemzeti kisebbségek helyzetének értékelését.
Csáky Pál felvidéki képviselő felszólalásában a nemzeti kisebbségek védelmének előtérbe helyezését és egy átfogó kisebbségvédelmi keret létrehozását sürgette. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségek az európai társadalmak olyan alkotóelemei, amelyek évszázadokon keresztül hozzájárultak az adott régióik fejlődéséhez.

„Én egy hatékony ellenőrző rendszer létrehozatalát javasoltam az EU-n belül, amely monitorozná az EU tagállamaiban az emberi és kisebbségi jogok megvalósítását" – nyilatkozta portálunknak Csáky, aki szerint nem tolerálhatjuk tovább a kettős mérce alkalmazását az EU-belül és kívül. Mint mondta, az ügyben tárgyalások indulnak. (Felvidék.ma)