Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ma Budapesten folytatott megbeszélést Berényi Józseffel, a Magyar Közösség Pártja elnökével és Bárdos Gyula Csemadok-elnökkel.
A szlovák belügyminisztérium állampolgársággal kapcsolatos új rendeletkiegészítése a felvidéki magyarok számára semmilyen előrelépést nem jelent - egyebek mellett erről is szó esett Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Csemadok vezetőinek pénteki megbeszélésén, az Országházban.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a rendszeres kapcsolattartás és a stratégiai együttműködés keretében megtartott tanácskozáson Berényi József és Bárdos Gyula mellett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is részt vett.

Áttekintették Magyarország és Szlovákia gazdasági együttműködésének lehetőségeit, az új Duna-híd, valamint az új határátkelőhelyek megépítésének helyzetét. A miniszterelnök és a felvidéki magyar politikusok megbeszélésén kiemelt téma volt a szlovákiai magyarság helyzete, így a nyelvhasználati jogok kérdése is. (Kép és szöveg: MTI)