Robert Ficónak, Szlovákia miniszterelnökének a kisebbségek címére tett megnyilvánulásai, amelyeket az Európai Unió vezető politikusai is élesen elítéltek, nem voltak véletlenek. A miniszterelnök a kritikákat követően úgy nyilatkozott, hogy szavait félreértették, valójában azonban a más nemzetiségű polgárok elleni rendkívüli nyomás vette kezdetét.

Az ezt megerősítő tény bizonyítéka, hogy az SzK Oktatási Minisztériuma 2013-2443/5663:1-921 számú, Mgr. Zdenko Krajčír, a regionális oktatásügyi főosztály vezérigazgatója aláírásával ellátott levelében felkérte a Szlovákiai Városok és Falvak Társulását, hogy a társulás gyakoroljon nyomást a vegyes nemzetiségű lakosság által lakott területek önkormányzataira azzal a céllal, hogy kötelezően biztosítsák a gyermeknevelést az állam nyelvén, bármilyen kisszámú gyermekről van szó. Ezt a tényt a Magyar Közösség Pártja az önkormányzati rendszer irányában való megalapozatlan nyomásnak tartja, a legitim módon megválasztott önkormányzati képviselők önrendelkezése megkérdőjelezésének és a helyi önkormányzatokba, mint a demokrácia alappillérébe való beavatkozásnak.

Felszólítjuk a Szlovák Kormány képviselőit, hagyjanak fel a nyomásgyakorlással, vegyék figyelembe, hogy az önkormányzatoknak megvan a képességük a saját községük ügyeiről való döntésekre és a községek irányítására. A kormányképviselők kijelentései és lépései egyrészt a községek bevételeinek és az iskolák finanszírozásának csökkentését eredményezik, másrészt viszont azt akarják kötelezővé tenni, hogy 2-3 gyermek miatt is nyíljon új osztály. Egyrészt meg akarják szüntetni a kis létszámú oktató-nevelő intézményeket, másrészt olyan legiszlatív intézkedéseket terveznek, amelyek ilyen kis létszámú osztályok nyitását biztosítanák. A kisiskolák megszüntetésével arra fogják kényszeríteni a tanulókat, hogy esetenként 20-30 kilométert utazzanak naponta, a minisztériumi levél pedig olyan községekben is előirányozza kisiskolák létesítését, ahol sikerült biztosítani az oktatási-nevelési intézmények rendszerét 10 kilométeren belül.

A Magyar Közösség Pártja szívesen venné, ha a kormány a valós problémákkal foglalkozna, például a munkanélküliséggel, az egészségügyi és oktatási intézmények helyzetével. A kormányképviselők megnyilvánulásai csak igyekeznek elkendőzni a valós és rossz gazdasági helyzet megoldását. Az utóbbi időben a nemzeti kisebbségekre gyakorolt nyomás csak annak a jele, hogy a kormány igyekszik a valós problémákról a figyelmet a más nemzetiségűek iránti gyűlöletre fordítani.

Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke