A Magyar Közösség Pártja szerint Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter, államfőjelölt szavai megerősítik az MKP törekvéseit, hogy a szlovákiai magyarság nem mondhat le a Beneš-dekrétumokban foglalt kollektív bűnösség eltörlésére való törekvésekről.

Schwarzenberg nyitott, előremutató szavai komoly előrelépést jelentenek a Beneš-dekrétumok kérdésében. Olyan álláspontról van szó, melyhez foghatót cseh politikus eddig még nem mutatott. Szavai igazolják, hogy nem szabad lemondanunk a Beneš-dekrétumok szerinti kollektív bűnösség eltörléséről.
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter az államfőjelöltek csütörtök esti vitájában azt mondta, „amit 1945-ben tettünk, ma az emberi jogok durva megsértéseként ítélnék el. Az akkori kormány - beleértve Edvard Beneš államfőt is - valószínűleg Hágában találná magát. (...) Elődeinknek azt rovom fel, hogy a kollektív bűnösség elvét alkalmazták, nem néztek vissza, hogy lojális volt-e valaki a (csehszlovák) köztársasághoz, vagy vétett ellene."

Berényi József,
az MKP elnöke

Pozsony, 2013. január 18.