A köbölkúti nagyraktárból újabb célzott adomány kelt útra. Makkosjánosi után most Mezőkaszonyba irányult a szállítmány.

A Szövetség adománygyűjtési kezdeményezéséből újabb humanitárius segélyszállítmány indult útnak a Rákóczi Szövetség együttműködésével Köbölkútról, a Profmat Kft. nagykapacitású raktárából a Köbölkúton, Barton, Kisújfalun, Kürtön és Muzslán összegyűjtött adományokból” – tájékoztatott Bolya Szabolcs, a térség Nyitra megyei képviselője. Hozzáfűzte, mindenkinek nagy köszönet, aki bármilyen módon csatlakozott és segíti a kezdeményezés sikerességét.

Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, tudomásukra jutott, hogy Köbölkúton létrehoztak egy nagyraktárat a kárpátaljai és az ukrajnai emberek megsegítésére. Segítőik keresték meg a szervezetet, tudnának-e abban közreműködni, hogy egy meghatározott közösséghez jusson el az adomány. Természetesen igent mondtak, hiszen szövetségüknek 70 kárpátaljai szervezettel van kapcsolata, ezenfelül igyekeznek naprakészen felmérni, ottani barátaiknak pontosan mire van szükségük.

Nem volt könnyű, de választásunk Mezőkaszonyra esett, ahol 190 helyi család kért élelmiszert, valamint tisztálkodási és tisztítószereket. A segélyszállítmányt elvittük a barabási határra, ahol a csomagokat átpakoltuk a barabási tanárnők autóiba, akik ezeket eljuttatják rendeltetési helyükre” – fejtette ki Csáky Csongor. (Forrás: Bokor Klára, ma7.sk, Fotó: Kaszner László)