A Szövetség a szlovák parlament előtt megtartott szerda esti sajtótájékoztatóján, a délután folyamán elfogadott állampolgárságról szóló törvény módosításával kapcsolatban kifejtette: minden képviselő, aki ezt a törvény elfogadta, nem mond igazat, amikor azt állítja magáról, hogy Európa-barát és tiszteletben tartja a szlovák alkotmányt.

„Civilizált országokban saját akarata ellenére senkit sem lehet megfosztani állampolgárságától, ezt a szlovák alkotmány is kimondja. Annak ellenére, hogy az európai országokban is bevett szokás a kettős állampolgárság, Szlovákia ebben zárva maradt” – hangsúlyozta Forró Krisztián.

Mint jelezte, az állampolgárságról szóló törvény kapcsán február 16-a fekete nap nemcsak a felvidéki magyarok számára, hanem az egész szlovák társadalom számára.

A parlament a mai szavazással foltot ejtett az igazságszolgáltatáson – fogalmazott a Szövetség elnöke

„A  kormánykoalíció bevégezte azt, amit Robert Fico Jan Slotával és Vladimír Mečiarral 12 évvel ezelőtt elkezdett. A mai napon nagyon távol kerültünk attól, hogy ezt a csorbát kiegyenlítsük, hogy visszatérhessünk azon állapotokhoz, ami 2010 előtt volt érvényben” – szögezte le.

A  ma elfogadott törvény hátrányosan érinti az itt élő magyar közösségeket, árt Szlovákiának és árt a magyar–szlovák békés együttélésnek is – jelezte Forró Krisztián. Hozzátette: a törvény diszkriminatív, alkotmányellenes.  A Szövetség ezért azzal a kéréssel fordul Zuzana Čaputvához, hogy a ma elfogadott törvényt ne írja alá és forduljon az alkotmánybírósághoz, kikérve a kassai taláros testület véleményét.

A szlovák parlament szerda délután elfogadta az állampolgárságról szóló törvény módosítását. A módosítás értelmében nem veszíti el szlovák állampolgárságát az, aki külföldi állampolgárságot vesz fel, feltéve, ha igazolni tudja, hogy legalább öt évig külföldön tartózkodott. Azok, akik a külföldi állampolgárság felvétele miatt korábban elveszítették szlovák útlevelüket, visszakérhetik, ha igazolni tudják az ötéves külföldi tartózkodást. (P.P./Felvidék.ma)