Nyitra megyében mintegy fél éve intenzíven foglalkozunk a magasabb rendű közlekedési infrastruktúra, a megyét átszelő állami ill. nemzetközi közúti és vasúti folyosók állapotával. A Szlovákia létrejötte óta eltelt 28 év mérlege korántsem kedvező. A 8 megye közül csupán kettőt nem szeli át autópálya: Nyitra megyét és Besztercebánya megyét. A legrövidebb gyorsforgalmi útszakaszok Nyitra megyében és Kassa megyében találhatók. A kelet-nyugati irányban megépült R1-es gyorsforgalmi úton kívül a megyében semmi sem épült meg. Hiába várjuk az észak-déli kapcsolatot vagy az R7-es déli gyorsforgalmi utat, hogy elérje Nyitra megyét. Régóta számos város elkerülő útja lenne időszerű, a teljesség igénye nélkül: Vágsellye, Érsekújvár, Komárom és Ipolyság. Régen el kellett volna készülnie a körforgalomnak Komárom és Izsa között, amely enyhítené az állami I/63 és az I/64 utak kereszteződésében való várakozást.

Nyitra az egyetlen megyeszékhely, amelynek nincs villamosított vasútvonala és közvetlen vasúti összeköttetése a fővárossal. Ennek orvoslására eltervezték a megyeszékhely és Vágtornóc közötti, 19 km hosszú villamosított dupla vasúti pályát, ám az az állami prioritások sorában lejjebb található. A Baltikum és Balkán közötti, IV. páneurópai vasúti folyosó szlovákiai szakaszán – Kúty – Pozsony – Galánta – Újvár – Párkány – amely kelet-nyugati irányban alaposan érinti Nyitra megyét, 1992 óta nem ruháztak be egyetlen eurót sem. Csupán a vasúti pálya karbantartása és néhány vasútállomás újjáépítése valósult meg. Mivel európai vasúti folyosó, haladéktalanul hozzá kellene itt is fogni a jelentős korszerűsítésnek. A fokozott érdeklődés miatt kapacitásbővítés – két sínpár és villamosítás – kellene a Komárom – Pozsony közötti vasúti vonalon.

E témákat megvitattuk a Nyitra Megyei Önkormányzat szakbizottságaiban és testületeiben, végül az utolsó előtti képviselő-testületi ülésen megszületett a memorandum, amelyet a megye elküldött a közlekedési miniszternek. Szinte napokon belül időpont-egyeztetés született, majd Andrej Doležal közlekedési miniszter június 11-én, pénteken népes, 18 tagú küldöttségével Nyitra megyébe látogatott, a megye vendége volt. A tanácskozáson megvitattuk a hiányzó, ám roppantul fontos beruházásokat. Nyitra megye elnöke, Milan Belica felkért arra, hogy a Nyitra megyei memorandum témafelvetője legyek, felvezető beszédemben a vendégek előtt nyissam meg a kulcsfontosságú témát. A témafelvetést élénk szakmai vita követte, amelyben igencsak aktívak voltunk.

A majd 3 órás szakmai, szakpolitikai találkozó arra mindenképpen jó volt, hogy általa a Nyitra megye számára roppantul hátrányos eddigi döntésekre felhívjuk a legilletékesebbek figyelmét és mihamarabbi orvoslást kérjünk. A tanácskozás konkrét eredményei: a tárca elküldi a Nyitra megye számára előkészített 21 pontból álló beruházási csomag egyes elemeinek áttekintését és kérésünkre pozitív megkülönböztetésben részesíti a megyénket az 1.osztályú állami utak burkolat-felújításánál, amelynek konkrét útszakaszai nem jelentek meg a közutak fejlesztésének kormányhatározatában. Vagyis a közlekedési tárca szabadon dönthet az évente e célra rendelkezésre álló 200 millió € elköltéséről. Végül, mivel Nyitra megye az országos és nemzetközi folyosók tekintetében eddig feltűnő negatív megkülönböztetésben részesült, ígéretet kaptunk az új beruházásokról való döntéseknél az eddig alkalmazott két együttható mellett egy harmadik, a regionális egyensúlyt biztosító együttható beiktatására, valamint a megyét illető pozitív diszkriminációra az állami 1. osztályú utak burkolat-felújítása terén.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője