A Csemadok alapszervezete, a Magyar Közösség Pártja, a Memoriae Patrum Honismerti Társulás, és az Ady Endre Alapiskola közösen szerveztek emlékezést a trianoni békediktátum aláírásának 101. évfordulóján Párkányban.

Bolya Szabolcs Nyitra megyei képviselő, az emlékezés szónoka elmondta, sokan és sokáig hittek abban, hogy a szétszakítottság nem lehet örökérvényű, de sajnos máig tart - jogainkért, megmaradásunkért vívott küzdelem szüntelenül emlékeztet erre.

„Be kell látnunk, az ezredforduló körül és az azután születettek számára 1920. június 4-e, csak egy a sok megtanulandó történelmi dátum és esemény közül. A történelemórákon azt is megtanulják, hogy Magyarország területének kétharmada, termőföldjének, vasút- és úthálózatának 60 százaléka, iparának 50 százaléka, valamint több mint hárommillió magyar ember került az országhatárokon túlra. De vajon értik-e, érzik-e ennek súlyát? Mi hát a mi feladatunk?” – tette fel a kérdéseket a szónok, és választ is adott rá.

Feladatunk emlékezni és emlékeztetni. Hogy gyermekeinkkel megismertessük azokat a folyamatokat, amelyek az itt élő népek sorsát befolyásolták.

Erősíteni kell minden korban az összetartozást, dolgozni azon, hogy az összetartozó térségek közösen tegyenek az itt élők boldogulásáért. Nemzeti közösségként bennünket is megillet, hogy olyan országban élhessünk, amely biztosítja számunkra a kulturális és oktatási önrendelkezést, ami alapfeltétele a megmaradásunknak. Ahogy József Attila írja: Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk és nem is kevés.”

A rendezvényen közreműködött az Ady Endre Alapiskola Primula énekkara, Góra Nikoletta tanuló, a Csemadok Szivárvány énekkara, Juhász Gyula műsorvezető. A kegyelet koszorúit Vecserka Péter tárogatójátéka mellett helyezték el az egybegyűltek. Az emlékezés a Szózat eléneklésével zárult.

Forrás: Bokor Klára / ma7.sk

https://ma7.sk/tajaink/trianon-mar-csak-egy-fajo-sohaj-kepekkel