Május 25-én és 26-án a Galántai járásban is elkezdődött a 70 évnél idősebb személyek és kísérőik kihelyezett oltása Nagyszombat megye és a helyi önkormányzatok közös szervezésében.

A mai napon Taksonyfalva és Alsószeli községekben történik meg az érintettek oltása. Ezzel párhuzamosan a Dunaszerdahelyi járásban, Sárosfán, Szarván és Nagypakán is oltanak. Az oltás költségeit részben a biztosítók, részben pedig a Nagyszombat megyei önkormányzat állja.

Berényi József, az érintett megye alelnöke elmondta, örül annak, hogy a polgármesterek és a helyi önkormányzatok pozitívumként értékelik a kihelyezett oltás lehetőségét és a megye ilyen jellegű segítségét. Gyorsan sikerült összeállítaniuk a 70 éven felüli érdeklődők jegyzékét is. Amint Berényi József elmondta, az érdeklődés akkora, hogy a megyének bővítenie kell majd az oltást végző járművek és a egészségügyi személyzet, a nővérek és orvosok számát.

Ezen a héten hétfőn az erdőháti régióban, szerdán a galántai régióban és a Dunaszerdahelyi járásban oltanak, majd pénteken Nagyszombatban, Pöstyénben és Galgócon folytatódik a kihelyezett oltás.

Amint az nyilvánvalóvá vált, az érdeklődés meghaladja a korábban betervezett kapacitást, ezért a megyei önkormányzat vezetése döntést hozott arról, hogy pályázat útján bővíteni fogja a mobil oltóegységek számát.

„Bízom abban, hogy ezzel a lépéssel jelentős mértékben sikerül hozzájárulnunk a járvány mielőbbi leküzdéséhez a kisebb falvakban és a kevésbé mobilis, idős lakosság körében is” – zárta mondandóját Berényi József, megyei alelnök.