A Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetősége teljességgel elítéli a vasárnap, május 2-án Beregszászon megjelent magyarellenes falragaszokat, melyeknek nincs keresnivalójuk a 21. század Európájában. Sajnos nem ez az első és egyetlen ilyen megnyilvánulás az utóbbi időben. Véleményünk szerint a belpolitikai helyzet kapcsán tapasztalható politikai és nemzeti frusztrációt nem szabad átvetíteni az Ukrajna területén élő egyetlen nemzeti közösségre vagy népcsoportra sem, mert az csak további békétlenséghez és agresszióhoz vezet.

Jogos igény, hogy az illetékes szervek haladéktalanul vizsgálják meg, ki áll ezen jogsértés hátterében és vegyék elejét a további gyűlöletkeltésnek, mely megmérgezi a régió polgárainak békés együttélését és ellentétes a húsvét üzenetével, lévén az ortodox húsvét ünnepét ülik kárpátaljai szomszédaink.

Ha Ukrajna komolyan gondolja, hogy Európa része, az Európai Unió tagja szeretne lenni, akkor legfelső politikai szinten kell elhatárolódnia az ilyenfajta nacionalista akcióktól és nem szabad tétlenül szemlélnie ezeket a durva jogsértéseket.

az MKP sajtóosztálya