Forró Krisztián MKP-elnök és Papp Sándor, az MKP Stratégiai Munkacsoportjának elnöke ma Pozsonyban sajtótájékoztatót tartottak a Közös hang néven indított felvidéki párbeszédről.

Forró Krisztián elmondta, a felvidéki magyarok érdekképviseletét a velük folytatott folyamatos párbeszédben kívánják megvalósítani. „Keressük a közös hangot, hogy együtt alakítsuk a közös jövőt” – mondta az MKP elnöke.

A párbeszéd a jelenlegi járványhelyzetben internetes kapcsolattartással is működhet, a Közös hang-honlap már elérhető.

Papp Sándor röviden tájékoztatott  az MKP Stratégiai Munkacsoportjának működéséről. A most induló párbeszédet is ők javasolták az elnökségnek.

A honlap indításakor a következő kérdésekben kérjük ki a felvidéki magyarok véleményét:

  1. Támogatja-e a Szlovákiában élő magyar embereket képviselő pártok egyesülését?
  2. Akarja-e, hogy a magyar embereket képviselő pártok egyesülésével létrejöjjön egy 3 megyei alelnököt, 43 megyei képviselőt és 273 polgármestert soraiban tudó szövetség, amely e számokat tekintve országosan a második, a déli járásokban pedig a legerősebb párt lenne?
  3. Helyesnek tartja-e, hogy a magyar embereket képviselő pártok egyesülésével a parlamenti választásokon egy országos lista legyen, mely a magyar választótábor egyesítésével jelentősen növeli a magyar érdekképviselet esélyét?
  4. Egyetért-e azzal, hogy az egyesült párt a magyarok pártja legyen, munkanyelve a magyar nyelv legyen, ugyanakkor vállalja fel a többi nemzetiség és a déli régiókban velünk együtt élő polgárainak képviseletét is?
  5. Egyetért-e azzal, hogy szülőföldünk az országon belül egyenrangú megítélésben, és a többi régióhoz hasonlóan egyenértékű gazdasági fejlesztésekben és támogatásokban részesüljön?
  6. Egyetért-e azzal, hogy a járványhelyzet javulása után a gazdaság újraindításához nagyobb mértékű támogatásokat nyújtson a kormány az állami költségvetésből a társadalom minden területén?