Forró Krisztián MKP-elnök beszéde Komáromban, 2020. augusztus 20-án:

Örülök, hogy a három párt közös szándéknyilatkozatának aláírására ma, Szent István napján került sor Komáromban.
Szent István volt az első magyar király és a keresztény magyar állam megteremtője. Megalapozta az ország belpolitikáját, külpolitikáját, egyházpolitikáját és törvényeit. Ennek köszönhetően tekinthetünk vissza büszkén az ezeréves múltra. A történelem viszont halad tovább, és újabb fontos döntések elé állít mindannyiunkat.
Ez év februárjában, mikor közösségünk csoportos parlamenti képviselet nélkül maradt, válaszúthoz érkeztünk. Világossá vált számunkra, hogy a belső ellentéteken túl kell tennünk magunkat. Egységbe kell rendeznünk sorainkat.

Tudatosítom, hogy az egység megteremtésében a legnagyobb felelőssége a Magyar Közösség Pártjának van. Éppen ezért a júliusi megválasztásomat követően az MKP kongresszusának és Országos Tanácsának határozata értelmében mielőbb tárgyalóasztalhoz hívtam a Híd és az Összefogás tárgyaló küldöttségét. A három párt felelősségteljes hozzáállásáról tett tanúbizonyságot, amikor már az első tárgyalás után született egy közös döntés, melynek értelmében a három párt egy közös pártban képzeli el a felvidéki magyarok érdekképviseletét.

A mai szándéknyilatkozat aláírása az említett egység megteremtésének a következő, fontos lépése. Mindemellett továbbra sem feledkezhetünk meg arról, hogy az egység megteremtése önmagában nem cél. A cél a felvidéki magyarság megmaradása. A politikai és társadalmi egység, amelyre tíz éve áhítozik közösségünk, eszköze kell, hogy legyen ennek az egységnek.

Elindultunk hát az egységhez vezető úton. Tisztában vagyok vele, hogy ezen az úton kompromisszumokat kell kötnünk. Ám ne feledjük, kompromisszumok nélkül nincs egység, nincs összetartozás.
Ahogy említettem, az MKP felelőssége hatalmas. Mindemellett ne feledjük, közösségünk valamennyi tagja felelős azért, hogy az egység létrejöjjön. Az erős közösségben nincs helye a széthúzásnak. Valamennyi felvidéki magyar felelőssége eldönteni, hogy egy erős közösség része kíván-e lenni, amely érvényesíteni akarja és tudja a jogait, vagy egy belső feszültségekkel gyengített közösségé, amelyet őszi falevélként fúj szét a legkisebb szellő is.
Amikor elvállaltam az MKP elnöki pozícióját, egy erős alapra épülő, szilárd közösséget tűztem ki célul. Bízom benne, hogy a mellettem álló elnök urak partnerek lesznek ebben. Egyúttal közösségünk valamennyi tagját kérem, csatlakozzanak ehhez a célkitűzéshez.

Fotó: A komáromi Szent István-napi megemlékezés ünnepi szónoka Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár volt. Az ünnepség végén a három pártelnök közösen koszorúzták meg Szent István szobrát: