A sajtóban megjelent információk alapján a Szlovák Földalap kezdeményezésére több millió euró értékű ingatlant akar elkobozni az állam egyes személyektől, mégpedig azzal az indokkal, hogy a jogosultak felmenői magyar nemzetiségűek voltak és ezért a Beneš-dekrétumok értelmében földjeiket a tulajdonosaiktól már korábban el kellett volna kobozni.

A Magyar Közösség Pártja ezt az eljárást mélységesen felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, különösen annak fényében, hogy nem az első ilyen esetről van szó. Egy korábbi esetben az Állami Erdőgazdaság kezdeményezte a jogfosztást, amellyel kapcsolatban szlovákiai bírósági per van folyamatban. Ez utóbbival kapcsolatban viszont az Emberi Jogok Európai Bírósága jogsértést állapított meg.

Az ügyben csupán a tervezett autópálya alatti keskeny sávban található ingatlanokról van szó, de ez is jól mutatja, hogy a felvidéki magyar embereket, végső soron a magyar közösséget, milyen hatalmas értékű vagyontól fosztotta meg az állam a kollektív bűnösség elve alapján, anélkül, hogy később bármiféle kártérítést nyújtott volna számukra. Az állami szervek eljárása szembe megy azzal a korábban hangoztatott hivatalos állásponttal, miszerint a Beneš-dekrétumok már csak a történelem része és ma már nem képezhetik jogfosztó döntések alapját.

A kormányhoz és az illetékes miniszterhez fordulunk, hogy az ügyben intézkedjenek és hangsúlyosan felszólítjuk a Szlovák Földalap néhány napja hivatalba lépett új vezetőségét, hogy alapos leltárt készítve vizsgálja meg az előző vezetések minden olyan eljárását, amelyek keretében a Beneš-dekrétumok alapján kezdeményeztek vagyoni jogfosztást és intézkedjenek a folyamatban levő eljárások haladéktalan leállításáról, illetve a jogfosztással lezárult eljárások következményeinek utólagos felszámolásáról, beleértve az érintett tulajdonosoktól való bocsánatkérést is. 

az MKP sajtóosztálya