Párkányban 2017-ig működött a felnőttek számára és a gyermekek számára is orvosi készültség. Majd ugyanebben az évben az egészségügyi tárca meghirdette az orvosi készültségek reformját, értsd: alapos szűkítését.  Meghirdette, majd kiértékelte a pályázatokat. A Nyitra megye által fenntartott Párkányi Rendelőintézet megpályázta az orvosi készültségeket. Az eredményhirdetést követően, az első körben Párkány nem volt eredményes, noha a legközelebbi eredményes készültség 50 kilométerre található a várostól, Érsekújvárban és Komáromban. Azonban a párkányi régióban találhatók olyan települések, ahonnan a legközelebbi eredményes készültség több mint 70 kilométerre található és tömegközlekedéssel csupán átszállással közelíthető meg.

Mivel Nyitra megye a Párkányi Rendelőintézet fenntartója, amely a készültséget megpályázta, a térség megyei képviselőjeként nem hagytam, nem hagyhattam annyiban a dolgot. 2017 decemberében, Karácsony előtt néhány nappal fogtam magam és végigjártam a párkányi körzet mind a 23 települését arra kérve polgármester-társaimat, írják alá a petíciót, amelyben közösen követeltük, hogy a minisztérium értékelje át döntését, az orvosi készültségek térképén jelenjen meg Párkány. Meglett az eredménye, a kiegészítő pályázatban, a 2. fordulóban Párkány is rákerült a készültségek országos térképére. De csupán a felnőttek orvosi készültsége, a gyermekeké nem. Ennek állítólag szakmai oka volt. Mégpedig a döntésnél a távolságokat nem vették figyelembe csupán azt, hogy a korábbi készültség-hálózatban, amikor Párkányban mindkettő megvolt, napi átlagban kevés szülő jelent meg gyermekével a készültségen az esti vagy az éjszakai órákban. A felnőttek többen, jóval gyakrabban. Emellett a Párkányi Városházáról is érkezett kérvény, támogató levél az egészségügyi tárcához, a polgármester aláírásával.

2019. őszén a Párkányi Rendelőintézet igazgatójának, Czékus Andrásnak vezetésével újjáépítették a készültség belső tereit, így méltó körülmények fogadják a készültségre igyekvő pácienseket. Az újjáépítés költségeit az intézmény fenntartója, Nyitra Megye Önkormányzata biztosította.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKÖ képviselőjelöltje