Az Európai Unió az előző, 2007–2013 közötti költségvetési időszakra Szlovákia számára 11,7 milliárd eurós keretet határozott meg. A szlovákiai pályázók az egyes operatív programokat irányító állami hatóságok szervezésében nem voltak képesek a teljes összeget felhasználni, hiszen több mint 300 millió euró benn ragadt a rendszerben. Szlovákia kerete az aktuális, 2014 – 2020 közötti uniós költségvetési időszakra jelentősen megnövekedett, elérte a 15,5 milliárd eurót, miközben az EU tagországai közül fajlagosan, egy polgárra kiszámítva a legmagasabb összegből gazdálkodhat.

Nézzük, Szlovákia mennyire tudott hatékonyan gazdálkodni 2019 októberéig, amíg eltelt a hét éves uniós időszak jóval több, mint háromnegyede. Ugyan a hét éves keret több mint 70 százalékára az egyes operatív programok gazdái az eredményes pályázókkal a szerződéseket megkötötték, ám a folyamatot végig vezetni, vagyis a beruházásokat kifizetni csupán a hét éves keret 25 százalékában, 3,7 milliárd € összegben sikerült. Ami nagyon kevés. Akkor is, ha figyelembe vesszük az n+2 szabályzatot: a 2014 – 2020 közötti időszakban eredményes pályázók a pályázatok lezárását és elszámolását 2022-ig elhúzhatják. A másik komoly gondot az jelenti, hogy a megtérített 3,7 milliárd esetében az EU központi ellenőrző szerve, az OLAF megállapította, hogy a felhasznált források 20 százalékát korrupció és visszaélések övezték.

Ha figyelembe vesszük az egyes operatív programokat, a nemzeti fejlesztési keretterv egyes fejezeteit, a források felhasználásának hatékonyságát és eredményességét, eddig a legsikeresebbek közé a Vidékfejlesztési Alap tartozik, amely a számára megítélt források 45 százalékát tudta felhasználni. Őt követi az Intergrált Infrastruktúra Operatív Program, amelynek fő célja a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a kerete 37 százalékának felhasználásával.  A 11 operatív program vagy fejezet sorrendjének végén az elhíresült Kutatás, Fejlesztés Operatív Program áll az oktatási tárca hatáskörében a kerete 12 százalékának felhasználásával, valamint a Halgazdaság Operatív Program, amely eddig csupán a forrásai 6 százalékát tudta felhasználni. Miközben eltelt a 7 éves EU-időszak jóval több mint háromnegyede.

A következő, 2021 – 2027 közötti uniós időszakra Szlovákia lecsökkent kerettel, pontosan 13,3 milliárd euróval számolhat. Ám rendkívül fontos, hogy Közép-Európa országainak (amelyek 2004-ben váltak az EU tagjává) kormányai kiharcolták, hogy a soron következő 7 éves időszakban is legyen hozzáférésük az Európai Unió Kohéziós Alapjához. Vagyis térségünkben még további 7 évig lesz lehetőség EU-támogatást megpályázni infrastrukturális beruházások megvalósítására: utak, hidak, járdák, vízvezetékek, szennyvízhálózatok, parkok építésére és felújítására, általánosan az energetikai hatékonyság megnövelésére. Ez lehet az utolsó 7 év, emiatt rendkívül fontos lesz, hogy a következő kormány kellően magas költségvetési keretet biztosítson környezetvédelmi és közlekedési infrastrukturális beruházásokra. Hiszen 2028-tól valószínűleg saját forrásainkra kell majd hagyatkoznunk, amennyiben a felsorolt, igen költséges infrastrukturális beruházásokat meg szeretnénk valósítani. Ami egyet jelent a források drasztikus lecsökkenésével a roppantul fontos beruházásokra régióinkban. Hiszen a tét a tisztább környezetünk, járható utak és vasutak, az eddiginél sokkal hatékonyabb energiagazdálkodás.

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke