Az MKP Országos Elnöksége április 30-ai, bősi ülésén megvitatta a párt előtt álló kihívásokat, köztük kiemelten az európai parlamenti választásra való felkészülést.

 Az MKP továbbra is a magyar közösség egyetlen, önmagát kizárólag nemzeti alapon megfogalmazó politikai tömörülése. Célunk változatlanul a méltó, a közösség gyarapítását, a nyelvi, kulturális értékeink, valamint gazdasági lehetőségeink bővítését, és nem utolsó sorban az önkormányzatiság feltételeinek megteremtését elősegítő tevékenység. Közösségünk egyik ilyen, meghatározó értéke a nemzeti jelképek használatának szabad biztosítása, ezért támogatjuk a május 5-ei pozsonyi himnuszéneklést. Egyúttal arra kérjük minden elkötelezett támogatónkat, hogy méltó módon segítse, és vegyen részt ezen a megmozduláson. A tisztelt polgárokat arra is kérjük, hogy az MKP petíciójának aláírásával segítsék nemzeti jelképeink szabad használatának törvényi biztosítását.

A párt képviselőjelöltjei ezekben a napokban találkoznak a felvidéki magyarlakta régiók polgármestereivel, az ott működő civil szervezetek vezetőivel, valamint az egyes községek lakosaival. Az MKP a közelmúltban a sajtóban megjelent spekulációk kapcsán hangsúlyozza, hogy nem tárgyal egyetlen párttal sem a parlamenti együttműködésről: a párt abszolút prioritásának az európai parlamenti választáson való jó szereplést tartja. Az MKP ehhez kéri minden elkötelezett magyar polgár támogatását.

Az MKP Országos Elnöksége

2019. április 30.