Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere mai szlovákiai látogatása során a Magyar Közösség Pártja vezető politikusaival is tárgyalt, majd Menyhárt József MKP-elnökkel tájékoztatták a sajtó képviselőit.

A tanácskozásra az MKP pozsonyi székházában került sor. A párt elnökén kívül az MKP tárgyalóküldöttségében volt Németh Gabriella szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnök és Cziprusz Zoltán országos elnökségi tag is. Az aktuális politikai témák között a szlovákiai „himnusztörvényről” is eszmecserét folytattak, szó volt a kis- és középvállalkozóinkat támogató gazdaságélénkítő csomagról és a közelgő európai parlamenti választásokra való felkészülésről.

Menyhárt József örömét fejezte ki, hogy Szijjártó Péter minden pozsonyi útján eszmecserét folytat a Magyar Közösség Pártjával, mint a magyar kormány felvidéki politikai stratégiai partnerével.

A külügyminisztert tájékoztatták arról a petícióról is, melyet az MKP április 12-én indított nemzeti szimbólumaink szabad használatának biztosítása érdekében.
Szijjártó Péter leszögezte: „A magyar kormány a felvidéki magyarsággal való politikáját mindig az MKP-val történő együttműködésre alapozta, és teszi ezt a jövőben is”. Sikertörténetnek tartják a felvidéki gazdaságélénkítő programot, ebben az évben 10 milliárd forinttal támogatják kis- és középvállalkozóinkat. Az első pályázat már meghirdetésre került, és az év folyamán ennek folytatása is lesz.

A „himnusztörvénnyel” kapcsolatban szlovák kollégájával, Miroslav Lajčákkal Washingtonban tárgyalt, mindketten úgy vélik, hogy Szlovákia és Magyarország közötti kapcsolatoknak a kölcsönös tiszteleten kell alapulniuk.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ebbe nem férnek bele olyan jogszabályok, amelyek megtiltják egy nemzeti közösségnek, hogy a himnuszát énekelje.
A sajtótájékoztatón a külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyarországon élő nemzeti közösségek szabadon használhatják nemzeti szimbólumaikat, sőt, a magyar jogszabályok erre ösztönöznek is. Bízik abban, hogy a törvénymódosítás után Szlovákiában is ez a helyzet áll majd elő. (felvidek,ma)