A szlovákiai köztársasági elnökválasztás két fordulója között Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke a Pátria Rádió stúdióvendége volt. 

Őry Péter köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy éltek szavazati jogukkal. Úgy gondolja, a választók döntése sérthetetlen,és most kőkeményen kimondták véleményüket a jelöltekkel szemben. A választók érzékelik az országban zajló folyamatokat, látják az elmúlt évek különböző kommunikációs kicsapongásait, és kimondták, hogy ebből elegük van. Emlékeztetett arra, hogy Bugár Béla jelöltsége elején azt a célt tűzte ki, hogy bejusson a köztársasági elnökválasztás második fordulójába, majd azt követően, hogy Menyhárt József, az MKP államfő-jelöltje visszalépett, hirtelen magyar jelöltként kezdett kampányolni, ám – ugyanazon a szórólapon – a szlovákok részére a régiók hangjaként próbálta láttatni magát.

Őry Péter szerint a jövő megmutatja, milyen lesz Zuzana Čaputová fejlődési pályája, azt is, hogyan kezeli majd az egyéni, illetve kollektív jogok kérdését. Úgy tűnik, az első fordulóban a felvidéki magyarok nagy része is rá szavazott, mert ők is változást várnak. Bízom benne, hogy az az irányvonal, amellyel az itteni nemzetiségek irányába történő nyitást próbálja vinni, az a továbbiakban is megmarad – mondta az MKP politikusa.

Forrás: Felvidék.ma

Megjegyzés: Őry Péter a Pátria Rádióban Bastrnák Tibor, a Most-Híd parlamenti klubjának vezetőjével folytatott vitát, őket Finta Márk kérdezte. Az egész forráscikk itt olvasható: 

https://felvidek.ma/2019/03/ory-peter-az-egyenes-beszed-hivei-vagyunk/