Az azonos mérce szerinti megítélés szükségességéről beszélt Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője hétfői, strasbourgi felszólalásában. Európa akkor válik igazán stabillá, ha korrekt módon fogunk viselkedni egymással szemben. „ A Szlovák Köztársaság polgáraként az egységes politikai és erkölcsi játékszabályok betartásának fontosságára szeretném felhívni az Európai Parlament figyelmét” – mondta felszólalásában a képviselő.
„A szlovákiai közvéleményt néhány hónappal ezelőtt sokkolta a hír, hogy országunkban, Európa közepén kegyetlenül meggyilkoltak egy újságírót és menyasszonyát. Pár héttel ezelőtt egy újabb sokkoló hír látott napvilágot, amely szerint a vietnámi kommunista kormány a szlovák kormány hivatalos gépét felhasználva csempészett ki egy vietnámi állampolgárt a schengeni övezetből úgy, hogy a szlovák fél a lengyel hatóságokat is megtévesztette. S ha mindez nem lenne elég: néhány napja kaptuk az újabb hírt, hogy az EU korrupcióellenes hivatala, az OLAF egy több mint 300 millió eurós csalást fedezett fel Szlovákiában, amely során a szlovák vámhatóságok tudatosan alulértékeltek az EU-ba importált kínai árukat, hogy ezáltal jóval kisebb vámokat vethessenek ki rájuk” – folytatta a képviselő. „Mindez mintha nem kapna kellő visszhangot ebben a házban – ellenben holnap csak Magyarországról tárgyalunk majd. Kérdezem: fair ez így?”
„Természetesen nagyon sajnálom, hogy Szlovákia ilyen negatív hírekkel szolgál. Választóim kérésére szeretném elmondani, hogy sokan vagyunk Szlovákiában, akik nem értünk egyet ezekkel a praktikákkal, és azt szeretnénk, ha Szlovákiának mielőbb tisztességes, kiszámítható kormánya lenne. S arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy az EU-ban is több olyan politikus és politikai párt jut hatalomhoz, akik néha nem tartják be a legelemibb szabályokat sem. Ez komoly veszélyt jelent a demokráciára és a korrekt európai együttműködésre. Ha tehát javulást akarunk elérni, mindenkire egységesen érvényes elvek szerint kell eljárnunk” – zárta felszólalását a képviselő.
Strasbourg, 2018. szeptember 10., Csáky Pál EP-képviselői irodájának közleménye