Tizenkét évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen az 1944-es roma holokausztra emlékeztető országos emlékművet emeltek. A megrázó történelmi eseményekről évente megemlékező rendezvény tartanak.
Augusztus másodikán azokra az áldozatokra emlékezünk, akiket az 1944 augusztus másodikáról harmadikára virradó éjjelen az auschwitz-birkenaui német koncentrációs tábor felszámolásánál a nácik lemészároltak. Ezen az éjjelen 2900 romát és szintót gyilkoltak meg. Az áldozatok többsége idős és beteg ember, illetve nő és gyermek volt. Tiszteletükre és emlékük megőrzésének érdekében augusztus másodikát a roma holokauszt emléknapjaként tartjuk számon.
Az emlékműnél beszédet mondott, majd koszorúzott Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke is. Az emlékezés virágait többek között elhelyezte a főszervező Romológiai Kutatóintézet igazgatója, Ravasz József, Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester és Menyhárt József MKP-elnök is. (on)