“Hogyan tovább a kisebbségpolitikában?” címmel szervezett konferenciát május 16-án Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője. Az eszmecserét Menyhárt József MKP-elnök bevezető előadása nyitotta meg.

A kerekasztal-beszélgetést Csáky Pál az őshonos kisebbségek védelméről szóló határozatnak az Európai Parlamentben ez év februárban történt  elfogadása, valamint az európai jogvédelmünkért indított Minority SafePack polgári kezdeményezés sikeres aláírásgyűjtését követően szervezte meg – a kisebbségpolitika számos ismert képviselőjének részvételével.

Menyhárt József rámutatott az európai kisebbségek eltérő helyzetére. Úgy véli, a kisebbségek helyzetének megoldása szempontjából a legnagyobb akadályt az érintett országok kisebbségekkel szembeni ellenállása jelenti. Ukrajna példáján az „elvhűtlenségre” is felhívta a figyelmet, hiszen teljesen mást jelent az ukrán politikai hatalom számára ma a kisebbségi lét, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még  ők is ebben a sorsban éltek. „A vállalás még nem teljesítés!” – figyelmeztetett az MKP elnöke.

Katalónia hangjaként Joseph-Maria Terricabras EP-képviselő és filozófus szólt. Az észak-európai helyzetet NilsTorvald, a Finnországban élő svéd EP-képviselő ismertette.

Az Európai Bizottságot Irena Moozova, az egyenlőségért felelős hivatal cseh nemzetiségű igazgatója képviselte. Csáky Pál azért is fontosnak tartotta az Európai Bizottság képviseletét, mert meghatározó szerepük van az európai jogalkotásban. Az MKP EP-képviselője április 26-án az európai kisebbségvédelemről Frans Timmermans-szal, az EB első alelnökével is tárgyalt.

Szili Katalin magyarországi miniszterelnöki megbízott korszakalkotó dokumentumnak nevezte a Csáky Pál nevével fémjelzett, februárban elfogadott EP-határozatot.  Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a határozat végrehajtását ellenőrizni kell! Rámutatott arra a helyzetre is, hogy Európában ma többet beszélnek a bevándorlókról, mint az őshonos kisebbségekről.

Vincze Loránt FUEN-elnök a Minority SafePack sikeres aláírásgyűjtése utáni teendőkről szólt. Fontosnak tartja, hogy az Európai Unió folytasson meghallgatásokat, egyeztetéseket az európai kisebbségek képviselőivel. Ugyanakkor rámutatott az európai nyelvek “eltűnésének” problémájára is.

Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos korábban komoly dokumentumokat készített az európai kisebbségekről az Európa Tanács részére. Előrelépésnek tartaná, ha az Európa Tanács alapelvei megjelennének az Európai Unió dokumentumaiban is. Rámutatott arra is, hogy nagy kérdés, mit akar az EU, hiszen még a többségi nemzetek védelmét sem biztosította. Kalmár egyértelműsítette, hogy a migrációra gondol.

Az Európai Néppárt több magyar képviselője is felszólalt a konferencián a kisebbségek európai jogvédelmének  megoldását sürgetve, köztük Bocskor Andrea (Kárpátalja), Deli Andor (Délvidék), Winkler Gyula és Sógor Csaba (Erdély), valamint Nagy József (Felvidék) EP-képviselők is. Tőkés László emlékeztetett arra, hogy a Minority SafePack aláírásgyűjtés során ismét a magyarok vették vállukra Európa súlyát.

„Folytatjuk a menetelést a kisebbségi jogokért…” – mondta Csáky Pál, s ez a konferencia is ezt próbálta elősegíteni… (on/fma)