Menyhárt József egy bejegyzést tett közzé.

Nincs mire emlékezni!

Tegnap volt Karl Marx születésének 200. évfordulója. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Marx szülővárosában mond díszbeszédet, a szlovák parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöke pedig Trierbe zarándokol és „Éljen a szocializmus!” csatakiáltással posztolja a FB-on új profilképét, melyen Marx szülőháza előtt pózol.

Mindebből két dolog következik. Egyrészt: rövid egyesek memóriája. Másrészt: a nyugati politikusok számára, akik nem élték meg a kommunizmust, a szocializmus és Marx tanai egyfajta tudományos egzotikumot jelentenek. Míg máskor a „píszí” nevében habzó szájjal torkolnak le akárkit, ebben a nagyon is konkrét esetben nem veszik figyelembe Közép-Európa sanyarú tapasztalatát a kommunista diktatúrákkal.

Marx nem egy ártalmatlan filozófus volt. Tanait milliók követték, nevében tízmilliókat öltek meg, további százmilliók életét pedig megkeserítették. A kommunizmus világszerte több halálos áldozatot követelt, mint a másik halálos diktatúra, a fasizmus, ideje lenne helyén kezelni!