Az önkormányzati választásokra való felkészülés időszerűsége miatt az MKP lakossági találkozót hívott össze a Somorja mellett fekvő, de még a szenci járáshoz tartozó Gútor községben, amely lakosainak száma az utolsó húsz éveben megháromszorozódott.

Duray Rezső, az MKP szenci járási elnöke köszönetet mondott az alapszervezetnek az elvégzett munkáért, és azért, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója által indított Minority SafePack, egymillió aláírás a kisebbségi jogokért elnevezésű kezdeményezésből kivették részüket, és szép számmal gyűjtöttek aláírásokat.

Pomichal István Pozsony megyei képviselő köszönetet mondott a rá leadott szavazatokért és mint frakcióvezető, tájékoztatta a jelenlevőket a megyei önkormányzatban kialakult helyzetről.  

Németh Gabriella, az MKP OE alelnöke az ellőttünk álló önkormányzati választásokon való jó eredmény érdekében felhívta a jelenlévők figyelmét a minél nagyobb összefogásra és a magyarok maximális részvételének biztosítására a szavazáson. 

Schnobl József, az MKP tagja, - aki már negyedszer polgármestere a községnek - kijelentette, hogy ötödször is vállalja a megmérettetést, de szükséges, hogy az MKP a Csemadokkal megtalálják a megfelelő képviselőjelölteket, akik hajlandók az együttműködésre, és mindent megtesznek a siker érdekében.

Földes György, az MKP helyi szervezetének elnöke a támogatásáról biztosította a polgármestert, és elmondta a lakossok által is tapasztalt problémákat. Miután a jelenlévők megbeszélték az előttük álló feladatokat, megtekintették a Régi Gútor című fényképkiállítást. /dr

Fotó: Duray Rezső