Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke egyértelműen megfogalmazta pártja céljait és irányultságát a Pátria Rádió Délidő c. szombati műsorában.

Miklósi Péter szerkesztő-műsorvezető először azt kérdezte a másfél éve megválasztott pártelnöktől, mi az, amit megkedvelt, illetve mire tekint negatívumként. Menyhárt József válaszában előbb boldog új évet kívánt, majd elmondta, örül, hogy rengeteget lehet tanulni, a másik oldalon az „álságosságot” említette. Ez utóbbira konkrét példaként hozta fel azt a negatív kampányt, amellyel az MKP a megyei választások során szembesült.

2018 feladatai az MKP számára

Miután több, 2017-ben megkezdett tevékenység átnyúlik a következő évekre is, a folytonosság kézenfekvő. Ide tartozik a gazdaságélénkítő csomag és az óvodaprogram is, melyekkel a magyar kormány stratégiai partnerével, a Magyar Közösség Pártjával együttműködve segíti a felvidéki magyarság szülőföldön való boldogulását. Az idén az oktatási stratégiára még nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni, és a regionális médiák erősítésére is sor kerül. Ismét választási évben járunk, az önkormányzati választásokon való jó szereplés egyértelmű cél. Az MKP elnöke többször hangsúlyozta, közös munka folyik a pártban, és több munkatársát említette név szerint is.

Kármentés folyik a szlovák kormányban

A szlovákiai Kisebbségi Kulturális Alap négymilliónyi támogatásával szemben a magyar kormány mintegy 28 millióval segíti a határon túli magyarságot. Azt akarjuk, ami jár, és ne csak azt, ami jut! – hívta fel az aránytalanságokra is a figyelmet Menyhárt József. Az MKP szerint a nyelvhasználat területén szükség volna egy olyan hivatalra, amely segít az önkormányzatoknak a kétnyelvűség gyakorlati megoldásában. Az oktatásban szükség van a magyar nemzetiségi iskolarendszerre, a tavalyi Magyar-Magyar Párbeszéden lefektetett alapelvek továbbra is maradéktalanul érvényesek.

Kormányváltás a cél

A megyei választásokon parlamenten kívüli pártként az MKP bizonyult a harmadik legerősebb politikai erőnek, így továbbra is erős regionális pártként folytatják munkájukat a felvidéki magyarság megerősödése érdekében. Az ún. “nagypolitikában” kitörési pontot jelenthet a jobbközép szlovák pártokkal való együttműködés, amelynek Nagyszombat és Pozsony megyékben már konkrét eredményei is vannak, közéjük tartozik Berényi József első megyei alelnökké való választása. A déli régiók gazdasági megerősödése nem csak a magyarok érdeke, hiszen azokban szlovákok is élnek. „A leghalálosabb csók a Smer ölelésében rejtőzik” – mondta az MKP elnöke, minden bizonnyal válaszolva ezzel a Most-Híd elnökének is, aki a múlt héten  az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽANO) vezetőjével való együttműködést „halálos csókként” említette. Menyhárt József a jobbközép pártokkal való jövőbeli együttműködéssel kapcsolatban megjegyezte: „Megtaláljuk azt az utat, amely a nagypolitikában kormányváltó erőként hozza be az MKP-t a képbe”.

O.N.