Több ezer ember előtt szervezett megemlékezést a bársonyos forradalom 28. évfordulóján az ellenzék Pozsonyban. Az SaS, OLaNO és a KDH pártelnökei és frissen megválasztott megyei elnökei mellett Menyhárt József is felszólalt.
 
Az MKP elnöke úgy fogalmazott, a magyarok és az ellenzék a barikád ugyanazon oldalán állnak és közös céljuk, hogy leváltsák a Smer – SNS – Most-Híd kormányt. Richard Sulík, Igor Matovič és Alojz Hlina beszédeiben kitartásra szólították fel a választópolgárokat. A megyei választások szerintük megmutatták, hogy jó úton járnak és közel a változás.

https://youtu.be/U1efz_Cfcjk

Pozsony-, Nagyszombat-, Zsolna – és Eperjes megye újonnan megválasztott vezetői arról biztosították a jelenlévőket, hogy tudatosítják felelősségüket és pozitív példával fognak elöljárni. “Szolgálni akarunk, nem uralkodni Önök felett” – hangsúlyozta Erika Jurínová, Zsolna megye új vezetője.

Forrás: A Körkép tudósítása