Menyhárt József egy bejegyzést tett közzé.

A Magyar Közösség Pártja a harmadik legtöbb megyei képviselői helyet szerezte meg országos viszonylatban: csak a Smer és a KDH volt sikeresebb, miközben mi csak az ország déli sávjában mérkőztünk meg; nem nyolc, csupán öt megyében indultunk!

Ez is azt mutatja, hogy számolni kell velünk, számolni kell a magyar közösséggel! Ha valós programmal, a jól végzett munka bemutatásával és hiteles jelöltekkel vágunk neki a választásoknak, a szavazók díjazzák az igyekezetet.

Azon fogunk dolgozni, hogy a most megszerzett politikai tőkét a lehető legjobban használjuk ki, és országosan is egyre láthatóbbá váljunk: ez az eredmény ugyanis a szlovák jobboldali partnereinknek is megmutatta, hogy az MKP-val számolniuk kell, ha le akarják váltani ezt a kormányt...

A köszönet a jelöltek és a kampányt segítő csapattagok mellett elsősorban a választókat illeti.

Köszönjük!!!