Szeptember 23-án színültig telt a Bécsi Városi Csarnok, ahol ezúttal nem valami zenei rendezvény vagy sportesemény vonzott oda tömegeket, hanem politikai kampány céljából töltötték meg a monumentális építményt csaknem tízezren, akik mind Sebastian Kurzra, az Osztrák Néppárt esélyes kancellárjelöltjére voltak kíváncsiak.

A nagyszabású rendezvényt nemzetközi konferencia előzte meg, melynek helyszíne az Osztrák Néppárt székháza volt. Itt németországi (CSU), magyarországi (Fidesz), csehországi (KDU-CSL), bulgáriai (GERB), szlovéniai (NSi), szerbiai (SNS) és felvidéki (MKP) fiatalok folytattak eszmecserét.

Első előadóként Gernot Maier, a politikai és stratégiai osztály vezetője vázolta a párt kiindulási helyzetét, illetve felkészülését a 2017-es választásokra. A folytatásban „Mozgósítás egy új irányhoz“ címmel Dominik Thauerböck, a mozgósítási csapat vezetőjének helyettese tartott beszámolót, ezt követően pedig a digitális és kommunikációs egység vezetőjének helyettese, Sven Wanger mutatta be a fiatal kancellárjelölt csapatának digitális kampányát. A programsorozat folytatása a Bécsi Városi Csarnokban zajlott, ahol Elisabeth Köstinger, a párt főtitkára köszöntötte a fiatalokat.

Rövidesen megérkezett az a személy, aki miatt ennyien összejöttek. Kurz egyenként köszöntötte az egyes tartományokat, köszönetet mondott pártjának és segítőinek, majd vázolta céljait, terveit, melyekkel kancellárként Ausztriát újra az élre kívánja állítani. Hangsúlyozta a bevándorlás megállításának fontosságát, kitért többek közt az államadósság problémájára, a szociális és oktatási rendszer módosításának szükségességére, de téma volt az adócsökkentés, az egészségügy és Ausztria Európai Unióhoz való viszonyulása is. A fiatal politikus mindössze 132 napja van az Néppárt élén, máris óriási népszerűségnek örvend. Beszédének fő üzenete nemcsak az osztrák politikára, hanem ránk, felvidéki magyarokra is érvényes: „Ahol akarat, ott út is van!”

Gencs Kinga