Andódon tartották a Magyar Közösség Pártja Érsekújvári járási konferenciáját. A küldötteket Bolya Szabolcs járási elnök köszöntötte, majd Czuczor Mária, a község polgármestere (MKP), a járási elnökség tagja  üdvözölte a jelenlévőket. A kultúrműsorban Mojzes Mária szavalatát, majd az Aranykalász asszonykórus nótáit hallhatta a közönség.

A járási elnök beszámolójában értékelte az elmúlt időszak történéseit, tájékoztatta a küldötteket a járási elnökség tevékenységéről, kitért a helyi szervezetekkel való együttműködésre. A közelgő megyei választások kapcsán beszámolt az eddigi tárgyalások kimeneteléről.  Köszönetet mondott továbbá mindazoknak, akik a Párkányba tervezett hulladékégető elleni  harcban segítették az MKP helyi szervezetét és a petíciós bizottságot.

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke beszámolójában így fogalmazott: a tavalyi parlamenti választásokat megelőző, majd az azt követő időszakban is sokan temették az MKP-t, de az elmúlt egy év tevékenysége, az erős megyei, valamint helyi önkormányzati képviselet  és munka nem a búslakodásra, hanem a bizakodásra ad okot. Tájékoztatott az MKP és a Most-Híd--tárgyalások eredményéről, de a magyarországi támogatáspolitikára is kitért beszámolójában.

Farkas Iván, az MKP Nyitra megyei képviselőcsoportjának vezetője a kerületi önkormányzati munkát részletezte. Rámutatott arra, milyen fontos kompetenciák tartoznak  megyei hatáskörbe, pl. az oktatási és szociális intézmények, az úthálózat fejlesztése, a kultúrára, sportra, turisztikára szánt támogatások odaítélése. Beszámolójában tényekkel, eredményekkel alátámasztva rámutatott rá, milyen fontos munkát végeznek a megyei testületben az MKP képviselői  .

A járási elnökség és a járási konferencia küldöttei  megyeelnök-jelöltnek választották Farkas Ivánt, és megválasztották a járás déli és északi régiójának képviselőjelöltjeit, akik a következők (ábécé sorrendben): Bolya Szabolcs, Farkas Iván és Szigeti László a párkányi körzet jelöltjei, Bób János, Czuczor Mária , Dobai Tibor és Nagy Dávid az érsekújvári körzet jelöltjei.

A vitában a küldöttek mellett felszólalt Szigeti László megyei képviselő, az MKP Országos Elnökségének tagja, aki a megyei választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozta. Rámutatott: az MKP erős regionális pártként van jelen a megyei önkormányzatokban, s Nyitra megye déli járásainak felzárkóztatása csak akkor valósulhat meg, ha a megyei döntéshozatalnak továbbra is részesei lesznek az MKP politikusai.

A határozati javaslat elfogadása után a járási konferencia a járási elnök, Bolya Szabolcs zárszavával ért véget, aki reményét fejezte ki, hogy a megyei választásokra való felkészülésben és a kampányban a helyi szervezetek elnökei és a tagság is aktívan kiveszi majd részét, hogy a Magyar Közösség Pártja a lehető legjobb eredményt érje el a megyei választásokon. (mkp_éú)