Léván, a Reviczky Házban tartotta járási konferenciáját a Magyar Közösség Pártja. A járás helyi szervezeteitől tizennégy személyre érkezett javaslat a kerületi önkormányzat képviselő-jelöltjeire.

Tanulva a 2013-as választásokból, a Lévai Járási Elnökség a kilenc megválasztható helyre öt személyt javasolt a konferencia küldötteinek megválasztásra. Figyelembe vette, hogy a járás területén csupán huszonhét százalék a magyar nemzetiségű lakosok aránya, továbbá a lehetséges függetlenként induló magyar jelölteket és más párttól induló magyar jelölteket. A magyar - magyar összefogás érdekében fontos, hogy a Lévai járásban ne lépjük túl a megválasztható képviselőjelöltek számát. A Magyar Közösség Pártja járási elnöksége nem zárkózik el az esetleges együttműködéstől azon jelöltekkel, akik a közösség érdekéért kívánnak dolgozni a megyei önkormányzatban.

A járási konferencián részt vett Varga Péter, az MKP mezőgazdasági alelnöke és Cseri Zita megyei képviselő.

A járási konferencia küldöttei titkos szavazással megválasztották a kerületi önkormányzat képviselő-jelöltjeit Köpöncei Péter, Csenger Tibor, Kiss Beáta, Pálffy Dezső és Bögi Pathó Melinda személyében.