Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnöke és Csallóközcsütörtök település polgármestere volt a Pátria Rádió szombati, Vitassuk meg c. élő vitaműsorának vendége.

Az alábbiakban a Felvidék.ma hírportálon megjelent tudósítás olvasható:

A természetes kisrégiókban valósulhat meg a magyar kormány gazdaságfejlesztési programja

Szilvássy József, a műsor házigazdája először a húsvét előtti, Budapesten tartott Fidesz-MKP csúcstalálkozót elevenítette fel, mik történtek a háttérben, kik döntöttek a találkozó időpontjáról, beszéltek-e a megyei választásokról, hogyan valósul meg a felvidéki magyar vállalkozások azon támogatása, melyre korábban a Vajdaságban és a Kárpátalján már sor került, és amelynek során több tízmilliárd forintnyi támogatás érkezik majd a Felvidékre…

Őry Péter válaszában elmondta, a kétoldalú pártközi egyeztetések döntöttek az időpontról, több mint kétórás volt a tárgyalás, de nem az időtartam, hanem a tartalom a lényeg. A megyei választásokról nem folytattak eszmecserét, elsősorban azok a kérdések kerültek napirendre, amelyek a felvidéki magyarság megmaradását segítik elő. A magyarországi támogatások célja, hogy a magyar vállalkozók otthon boldoguljanak, és így erősödjön a szülőföld megtartó ereje. Az MKP részéről a közelmúltban küldöttség járt a Vajdaságban, hogy megismerkedjenek az ottani tapasztalatokkal, amelyek kedvezőnek nevezhetők, hiszen a 3979 pályázat közül 3800 sikeres volt, a támogatások transzparensek, azokat bárki áttekintheti. Őry Péter rámutatott, hogy Szlovákiában a közigazgatási rendszer kialakítása nincs összhangban a felvidéki magyarság érdekeivel, ezért nálunk a felvidéki magyar kistérségek fellendítése lehet a cél. „Leszakadó régióinknak nagy segítséget jelent” – mondta Őry Péter, aki szerint mintegy 25 természetes kistérségről van szó, és azok specifikumait kell szem előtt tartani. Az MKP Országos Tanácsának elnöke bízik abban, hogy a pályázatok kiírására már az idén sor kerül nálunk is.

Akarat és gyermekvállalás

A műsorvezető emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök és Fidesz-elnök azon szavaira is, hogy miután Budapesten nemzeti kormány működik, így nem engedhetik meg, hogy Magyarország államhatárain túl magyar iskolákat zárjanak be. Őry Péter hangsúlyozta: Magyarország már évtizedek óta támogatja a felvidéki magyar oktatást, olyat tesz, amire nem köteles, és ezért köszönet jár neki. De vannak dolgok, melyeket csak itthon, mi tudunk megoldani. Nagy gondot jelent, hogy Szlovákiában – főleg a finanszírozási kérdések terén – nem megoldottak az oktatásügy problémái. „Itt a szlovák kormányzatnak óriási a feladata, hiszen itt vagyunk adófizető polgárok” – mondta. Az MKP Országos Tanácsának elnöke szerint az akarat és a gyermekvállalás azok a tényezők, melyek szükségesek a felvidéki magyar oktatás, és ezáltal a felvidéki magyar identitás hosszú távú megőrzéséhez.

Pozsonyi macskajáték

A Fidesz-MKP találkozó nagy vihart kavaró mozzanata nem került szóba. Nevezetesen Orbán Viktor azon kijelentése, hogy: „Az MKP a mi partnerünk, mivel a vegyes párt oldódást, a magyar párt megmaradást jelent”. Mint ismeretes, a Most-Híd nehezményezte, hogy Orbán Viktor csak az MKP-val tárgyal. A Pátria Rádió műsorvezetője erre nem kérdezett rá, mi utólag megtettük.  „...ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.” - mondta portálunknak a vitaműsor után József Attila sorait idézve Őry Péter.

A Pro Civis állami feladatot teljesít

A műsor második felében Őry Péter mint polgármester és a Pro Civis polgári társulás vezetője a Szlovákiában lévő hivatali kétnyelvűség érvényesülésének körülményeiről tájékoztatott. Rámutatott a kisebbségi nyelvtörvény nagy hiányosságára, hogy a polgár számára ugyan lehetőséget teremt, az ezzel kapcsolatos állam kötelezettségeket viszont nem oldja meg. A Pro Civis az önkormányzatok nyelvhasználatát próbálja segíteni, 2011-ben indultak, elsőként fordították le Szlovákia Alkotmányát, azóta 74 törvény magyarul való elérhetőségét biztosították, fordítási munkálataik mintegy 30 ezer oldalnyi terjedelmet tesznek ki. Emlékeztetett arra, hogy Szlovákiában – miután aláírták a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartát – ennek állami feladatnak kellene lennie.

Újra a magyarországi támogatásokról

Szilvássy József szóba hozta a Libertate polgári társulás Magyarország általi támogatását is, megemlítve, hogy a társulás tisztségviselői között van Csallóközcsütörtök alpolgármestere is. Őry Péter elmondta, hogy miután a műsorvezetőtől írásban megkapta a vitaműsor témaköreit, utána nézett a nevezett polgári társulás tevékenységének, melyek között ott van például a beiratkozási kampány, szolgáltatásokkal kapcsolatos honlap, családi napok szervezése. Emlékeztetett arra, hogy a magyar állami támogatások transzparens módon történnek, azok mindenki által nyomon követhetők, és ez a szlovákiai állami pénzek mozgásáról nem mondható el (példának felhozta az állami telekvásárlások ügyét). Rámutatott arra is, hogy a magyar állam önként vállalta a Magyarország államhatárain túl élő magyarok támogatását, és ennek egyébként a szlovák állam is haszonélvezője, hiszen csak a magyar állami támogatások áfájából több pénz jut a szlovák költségvetésbe, mint amennyit a szlovák állam a kisebbségi kultúrára költ.

A műsor végén az önfeladás és a felvidéki magyarok számbeli csökkenésének lehetséges megállításával kapcsolatban Őry Péter Dél-Tirol példáját hozta fel, ahol a német ajkú polgárok száma nem csökken. (Forrás: O.N., Felvidék.ma)