Március 22-én megtartotta jelöltállító taggyűlését a Magyar Közösség Pártja Perbetei Helyi Szervezete is. A taggyűlést Zsitva Norbert elnök nyitotta meg és köszöntötte a megjelent tagságot. Beszámolójában ismertette az elmúlt év történéseit, majd felvázolta a helyi szervezet 2017-es évi munkatervét. A pénztári beszámolót Szetei Szilvia pénztáros terjesztette elő. A helyi önkormányzat munkájáról Zsitva Norbert mint alpolgármester, valamint Basternák József önkormányzati képviselő, járási elnökségi tag tartott tájékoztatót. A taggyűlés javaslatot tett megyei képviselőjelöltekre. A vitában az időszerű politikai történésekről, valamint az idei évi megyei választások előkészületeiről volt szó. A taggyűlés a határozat elfogadása után az elnöki zárszót követően kötetlen beszélgetéssel ért véget. A taggyűlésen részt vett Basternák Ildikó és Domin István járási elnökségi tagok.