A Pázmaneum Társulás 2016 decemberében hirdette meg a 2017-es esztendőre az Esterházy-emlékévet, Esterházy János halálának 60. évfordulója alkalmából. A felhíváshoz több szervezet csatlakozott a Kárpát-medencéből.

A már megvalósult rendezvények:

Február 4-én a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Rimaszombatban leplezett le táblát a felvidéki magyar mártírpolitikusnak.

Február 9-én az Élő Zoboralja Polgári Társulás „Esterházy Jánosról a közép-európai dialógus jegyében“ című kötetet mutatta be a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán.

Február 9-én Alsóbodokon tanácskoztak Esterházy János tisztelői és számoltak be jövőbeli programjaikról. A találkozót az Élő Zoboralja Polgári Társulás, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület, az Esterházy János Polgári Társulás és a Pázmaneum Társulás szervezte Molnár Imre és Hajtman Béla vezetésével.

A találkozón részt vettek az MKP politikusai is: Őry Péter, az OT elnöke, Farkas Iván alelnök, Szigeti László országos elnökségi tag, Bolya Szabolcs, az MKP Érsekújvári Járási Elnökségének elnöke, Karaffa Attila, az MKP Keresztény Platformjának képviselője.

Az Esterházy-emlékév további programjai:

Március havában először március 5-én 11 órakor, Prágában kerül sor megemlékezésre  a prágai Esterházy János Társulat az Emberi és Keresztény Értékekért magyar civil szervezet égisze alatt  a prágai motoli-temetőbe. Március 12-én a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság tart hagyományos megemlékezést Budapesten a Szép utcai Esterházy-emléktáblánál 10 órától.

Június 10-én 12 órakor az olmützi székesegyházban szentmisét mutatnak be a mártírgróf lelki üdvéért, majd a mírovi rabtemetőben folytatódik a megemlékezés a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének szervezésében.

Az emlékévet meghirdető és elindító Pázmaneum Társulás is több programot szervez. Márciusban a dunaszerdahelyi dombormű megkoszorúzása mellett emlékkonferenciát is szeretnének szervezni a városban Esterházy János lelkisége címszó alatt. Ugyancsak tervben van egy Esterházy-zarándoklat meghirdetése június folyamán.

Az emlékév kiemelkedő rendezvénye lesz majd szeptember 17-én Alsóbodokon, ahol a már felszentelt Esterházy-keresztút mellett a domb tetején álló kápolna felszentelését tervezik a zoboralji magyar szervezetek Paulisz Boldizsár vezetésével.

A rendezvényekről honlapunkon, illetve a www.felvidek.ma portálon is tájékozódhatnak. Fokozatosan beszámolunk majd a csatlakozó szervezetek programjairól is.

Forrás: Pázmaneum