Az MKP Kassai Kerületi Tanácsa

2017. január 17-én a kassai a Csemadok-székházban ülésezett az MKP Kassai Kerületi Tanácsa. Egy perc néma csendet Balázs Erzsébet rozsnyói titkár emlékének szenteltünk. Ezt követően a KT elnöke, Zachariás István beszámolt a január 13-i járási és kerületi elnöki találkozóról.
A találkozón a járási elnökök elemezték járásuk helyzetét, lehetőségeit a megyei választások előtt, majd értékelték az eddig elért eredményeket. A KT döntése alapján a járások január 27-ig a megyei program rájuk vonatkozó részleteit dolgozzák ki.
A tárgyalás témája volt még az egyes járásokban kialakítható, számunkra előnyös koalíció, együttműködés lehetősége. A jobb eredmény érdekében előnyös egy megyeelnök-jelölt indítása.
A megyei választásokra való tekintettel a KT ezentúl gyakrabban ülésezik.

Az MKP Kassai Járási Elnöksége

2017. január 18-án ugyancsak a Csemadok-székházban ülésezett az MKP Kassai Járási Elnöksége. A járási elnök, Filipko József újévi köszöntése után a felhalmozódott programpontok megtárgyalására került sor. Többek között a helyi szervezeti évzárók időpontjának egyeztetése, a járási elnökség 2017-es üléseit tartalmazó harmonogram megvitatása, az előzetes idei évi munkaterv ismertetése és bővítésének lehetőségei alkották a tanácskozás tartalmát. A járási elnök továbbá ismertette a járási elnökök találkozójára kidolgozott megyei értékelését. A 2017-es év prioritásai a tagság bővítése, a járási facebook oldal felfuttatása és kétségkívül a sikeres megyei választások.

kassa5 kassa4 kassa3 kassa2 kassa1