A közelmúltban töltötte be 70. életévét Bauer Edit, ennek alkalmából szervezett Pozsonyban ünnepséget csütörtök este közösen a Magyar Közösség Pártja és a Szövetség a Közös Célokért.

Bauer Edit a rendszerváltozás után az Együttélés politikai mozgalomban volt tevékeny parlamenti képviselőként. 1998-ban létrejött az egységes MKP, melynek kormányzati évei alatt Bauer Edit család- és szociális ügyi államtitkárként is tevékenykedett, majd 10 éven át (1996-2006) az MKP európai parlamenti képviselője volt. Az Európai Parlament legaktívabb képviselői közé tartozott, még ma is segíti szakmai tanácsaival az Európai Parlament különböző bizottságait. Somorja városának önkormányzati képviselője.

Az eseményen Menyhárt József MKP-elnök köszöntötte Bauer Editet. Az ünnepelt életútját Duray Miklós, az egykori Együttélés elnöke, majd Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország szlovákiai nagykövete méltatta. Ezt követően Bauer Edittel Molnár Judit újságíró beszélgetett.

Sok régi ismerős arc jelent meg az MKP székházában, többek között Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország szlovákiai nagykövete, Bárdos Gyula Csemadok-elnök, a Dunaszerdahelyen 14 éven át (1994-2008) polgármesterként tevékenykedő Pázmány Péter, Harna István volt építésügyi miniszter, Szabó Rezső alkotmányjogász, Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója és sok-sok érdeklődő, akik szívesen találkoztak Bauer Edittel a születésnapi beszélgetés alkalmából. (on).)

be_01 be_02 be_03 be_04 be_05 be_11 be_14 be_16