Megrendülten értesültünk róla, hogy rövid súlyos betegség után elhunyt Szerda Mária, Béke község volt polgármestere, a Magyar Közösség Pártja Békei Helyi Szervezetének elnöke. Szerda Marika 64 éves volt. Településén 1979-ben választották meg polgármesternek, s 34 éven át vezette az önkormányzatot. Élete és munkássága elválaszthatatlan volt a közösségi élettől.  Aktív tagja volt a Csemadok alapszervezetének, a Vöröskeresztnek, a Magyar Közösség Pártja helyi szervezetének pedig mindvégig az elnöki tisztét töltötte be. Nyitottság és minden ember felé egyaránt megnyilvánuló segítőkészség jellemezte őt.  Férje és két fia gyászolja. Temetése 2016. október 21-én, pénteken 13.30 órakor lesz a békei katolikus temetőben.