Október 6-án az aradi vértanúkra és a komáromi vár hőseire emlékeztek Komáromban Klapka György tábornok szobránál. Köszöntőt Keszegh István tanár, a Csemadok Komáromi Városi Szervezetének alelnöke mondott. Az ünnepi szónok Dr. Tőkéczki László történész, egyetemi tanár volt. A megemlékezésen közreműködött Boráros Imre Kossuth-díjas színművész és a Concordia Vegyeskar Stubendek István vezényletével. A megemlékezés koszorúzással ért véget Klapka tábornok szobránál, ahol a megemlékezés virágait elhelyezte a Magyar Közösség Pártja is. Koszorúzott Domin István, Gyarmati Tihamér és Szalay Rozália járási elnökségi tagok, valamint a Komáromi Helyi Szervezet nevében Fekete Ferenc elnök és Nagy György alelnök. A megemlékezés az aradi vértanúk emlékoszlopánál folytatódott, ahol közreműködtek a Selye János Gimnázium diákjai és a Klapka György Férfi Dalkör. Ünnepi köszöntőt Dr. Farkas Adrianna tanárnő mondott a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület nevében. Az ünnepség koszorúzással ért véget az aradi vértanúk emlékoszlopánál, ahol az MKP úgyszintén elhelyezte a megemlékezés virágait. Az ünnepség nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével ért véget.