Október 2-án ünnepi megemlékezést tartottak az aradi vértanúk tiszteletére Hetényen. Az ünnepi megemlékezésen Samu István, a Magyar Közösség Pártja országos és járási elnökségének tagja tartott ünnepi beszédet. A helyi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjainak ünnepi műsora után került sor a koszorúzásra, ahol a megemlékezés virágait elhelyezte az MKP Hetényi Helyi Szervezte is Szalai Miklós elnök vezetésével. Az ünnepi megemlékezés a helyi református templomban tartott istentisztelettel zárult. Az ünnepi megemlékezés szervezői voltak: Hetényi Református Egyház, Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Magyar Közösség Pártja helyi szervezete.

Samu István: Az aradi vértanúk példája és a termőföld szeretete

 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar forradalom 12 tábornokát és egy ezredesét -, azaradi vértanúkat. Ugyanezen a napon Pesten sortűzzel kivégezték Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt is. Október 10-én Csány László kormánybiztost, közlekedési minisztert, október 20-án Mieczysław Woroniecki herceget, Peter Giron honvéd alezredest és Karol Gustaw d’Abancourt de Franqueville lengyel nemest, október 24-én pedig Perényi Zsigmondot, a felsőház másodelnökét végezték itt ki.

Az utókor méltatlanul elfeledkezett a tizennegyedik tábornokról, Lenkey Jánosról. A világosi fegyverletétel után - lengyelországi „dezertálása” miatt - Haynau az egyik legkeresettebb ellenségének tartotta. Csak azért nem végezték ki együtt a többiekkel, mert kalandos életútja végén elvesztette mentális egészségét. Október 25-én ölték meg Kazinczy Lajost, Kazinczy Ferenc fiát, akit a népnyelv a tizenötödik aradi vértanúként emleget.

Szóval ennyi közméltóságot betöltő és a közéletet meghatározó embert egy hónap alatt kivégezni valóban olyan gyalázatos tett, amely nemzeti gyásznappá teszi október 6-át.

Minden évben feltesszük a kérdést akár magunknak, akár közösségünknek, hogy megérte-e? Megéri-e áldozatot hozni a nemzeti szabadságért? Mit is jelent a nemzeti szabadság? Miért érdemes emlékezni a hősökre? A sok kérdésre két mondattal válaszolnék: Megérte, mert példaképek nélkül a jövőbe vetett hit szappanbuborék, hiszen hősök nélkül nincs tartása egyetlen nemzetnek sem. A nemzeti szabadság pedig nem csak nyelvi, kulturális jogokat rejt, hanem egzisztenciális és gazdasági szabadságot is. Igen, erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy az aradi mártírok és szabadságharcosaink a nemzet szabadságát egzisztenciális és gazdasági értelemben is kivívták.

Erről a szabadságharc gazdasági jellegű követeléseinek 7. sora juthat eszünkbe: Urbéri viszonyok megszüntetése! Tudatosítanunk kell, hogy az aradi mártírok ezért is áldozták életüket.

A XIX. század eltökélt nemzeti liberálisai nemcsak azért tették be a 12 pontba az úrbéri viszonyok eltörlését, mert ezzel egyenjogúsítani lehetett a telkes jobbágyokat az úri birtokosokkal, hanem azért, mert így azt a gazdasági kérdést állították középpontba, amely az ország haladása, a közjó szempontjából a legfontosabb volt. A tulajdon, a birtok szabadsága egyik feltétele a vállalkozás szabadságának, és annak is, hogy a gazdálkodás felelős gazdálkodás lehessen. Ha a mai állapotokat nézzük, két feladat tornyosul előttünk. Meg kell teremteni a magyarlakta régiókban az élelmiszer feldolgozást, és értelmesen, a fogyasztók és a piac szükségletei szerint kell élelmiszert és alapanyagokat termelni, valamint felelős gazdáivá kell lennünk a ránk bízott szülőföldnek.

Vagyis nem szabad idegen kézbe adni a földeket!

Ma a föld és az édesvíz közösségi birtoklásától és az erre épülő élelmiszertermelő képességünk megőrzésétől függ a magyarság fizikai léte és etnikai megmaradása, lehetséges gazdasági gyarapodása. Fel kell készülnünk arra, hogy ezért is, mint annyi másért, meg fog kelleni küzdenünk, nem is akárhogyan! Ahhoz, hogy képesek legyünk rá, kellenek az október 6-ák, március 15-ék, hogy erőt merítsünk és legfőképpen tartást!

Engedjenek meg egy rövid szakmai kitérőt.

Az uniós anyagokban kidolgozott jövőkép egyértelműen jelzi: az EU a WTO nyomására 2018–ig kénytelen a termelők támogatását feladni, és szabad agrárpiacot nyitni a világkereskedelem összes szereplője előtt. Az EU 27 tagállamában 10 milliót elérő agrárüzemek (farmok) közül 7 millió gazdaság kényszerű megszűnésével számol, melyek közül 4 millió az EU keleti térségére esik. Ezzel drámai módon csökken a mezőgazdaság eltartó képessége. A teljes termőföldalapnak csak 46 százalékát tervezik élelmiszertermelésre fordítani, míg a terület 54 százalékát bioenergetikai növénytermesztésre (bioetanol, biodízel alapanyag gyártására) fordítanák. Az EU 15 korábbi tagjának gazdáit alanyi jogon megillető uniós támogatás alig egynegyedét kapják a keleti belépők agrártermelői, és ez a 10 év alatti kiegyenlítéssel sem adhat jogegyenlőséget, és azonos esélyt számukra, mivel 2018-ig drasztikusan leépül a korábbi támogatási szint is. A termőföld hazai kézben tartásához, és élelmezési szerepének biztosításához, csak egy közösségi (nemzeti) önvédelmi eszköztár kiépítése adhat esélyt.

Válságos történelmi helyzetben a fizikai és etnikai megmaradásnak - a föld és az édesvízkészlet megőrzésével – reális intézményi esélyei vannak, ha felismerjük a magyarság létérdekeit és képesek leszünk hatékonyan cselekedni a közösség önvédelme érdekében.

József Attila soraival zárom soraimat: - „ Nem én kiáltok, a föld dübörög…” A föld dübörög, megszólítva az őshonos közösséget, hogy újra társak lehessenek, jóban és rosszban. Fel kell ébredni, és újra visszatalálni örökségünkhöz, a földhöz. Ha ezért ismételten szabadságharcot kell vívni a tulajdonunkért spekuláló idegenekkel. Adjon erőt és tartást nekünk ehhez a dicső múlt, az aradi vértanuk életpéldája.

Samu István