Jó hangulat és igazi nyárias időjárás jellemezte a dunaszerdahelyi Nyárbúcsúztatót, amelyet az MKP Dunaszerdahelyi Helyi Szervezete rendezett, immár 4. alkalommal.

A hagyományokhoz híven délelőtt városi gulyásfőző versennyel vette kezdetét a rendezvény. A megjelenteket Karaffa Attila főszervező köszöntötte. Összesen kilenc csapat nevezett be a versenybe, köztük voltak a DAC-szurkolók, a városi rendőrök, több baráti társaság és a nagymagyari, illetve az újpesti küldöttség csapata is.

A csapatokat egyenként meglátogatta Menyhárt József, az MKP elnöke is, akit a versenyzők barátságosan fogadtak.

A gulyásfőző verseny győztese Moko és Frédi csapata lett, de oklevelet kapott a legszebb díszítés, a legkarakteresebb ízű babgulyás, a legvagányabb, a legtitokzatosabb és a legaromásabb gulyás is. A zsűrit Hájos Zoltán polgármester, B. Szabó Csilla gasztroblogger és A. Szabó László alpolgármester alkották, akik a kiértékelésnél külön-külön meg is osztották gasztronómiai élményüket az ízletes gulyások kóstolása kapcsán. A szervezők rászoruló családoknak és személyeknek ingyen osztottak az elkészült ételekből, ahogyan azt meghirdették előre.

A délutáni programot a Seishin Karate Klub bemutatója indította, utána pedig a zenéé volt a főszerep. Mucska Mucsek Hajnalka, Pőthe Kimberley, Plavucha Márk és az Acoustic Harmony - Szabó Manyi, Pataky Ádám, Mezei Máté bemutatkozása után Haizok Melinda énekelt, majd Kollár Katalin szórakoztatta a közönséget magyar nótákkal és operett slágerekkel. Estére, amikor Kiripolszky Péter koncertjét élvezhették a jelenlévők, megtelt a városi szabadidőpark. Az est zárásaként Tilajčik Imi előadásában hallhattunk ismert slágereket, és persze nem maradhatott el a kultikussá vált Az éjszaka fényei dal sem.

Délután az MKP sátrában ingyenes arcfestés, kézműves délután várta a kicsiket. Az idősebbeknek vérnyomás-, illetve vércukorszint mérésre volt lehetőségük. A látogatók egy toll vagy karkötő megvásárlásával támogathatták a bántalmazott nők és gyermekek védelmében indított kampányt is.

A szervezők örömmel nyugtázták a rendezvény végén, hogy ismét sikerült teret adniuk az amatőr tehetségek mellett a hazai előadóknak és kulturált szórakozást biztosítani mindenkinek, aki ellátogatott a Városi Sport- és Szabadidőparkba.

-nns-

dd01 dd02 dd03 dd04 dd05 dd06 dd07

Fotók: dunaszerdahelyi.sk - további képek itt.